Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I:

IBOLYA - Kedves, nyitott személyiség jele; a szerénység szimbóluma. Nők álmában: jó baráti és társkapcsolat; igazán oda tudsz figyelni egy másik emberre. Férfiálomban: jó értelemben vett érzékenység; képes vagy átérezni mások helyzetét.

IDEGEN - Idegen férfi, aki ellenségesen lép fel, férfiálomban: úgy érzed, hogy hibát követtél el, vádolod magad. Női álomban: hálót vetettél valakire, de az kibújt belőle; mesterkedéseid nem járnak eredménnyel.

IDÉZET - Diákálomban: túlterhelés, vizsgaidőszak. Különben: útkeresés, elbizonytalanodás. Idézet, amelyre ébredés után is visszaemlékezel: egy nálad okosabbnak hitt személy tanácsa, amelyet követni igyekszel, de helyes megérzéssel kételkedsz annak célszerűségében. Falra, táblára írt idézet: lásd még jelentékeny tévedés.

IGA - Kedved ellen való tevékenység. Nőtlennek házasság Krúdy.

IGAZGATÓ - Ha saját munkahelyed igazgatója: konfliktus. Ha kitálalsz neki és megértéssel meghallgat, igazat ad: nincs módod a véleménynyilvánításra. Ha szigorral elutasít, bántóan viselkedik: egy hangoztatott véleményedből kis kellemetlenséged származik. Ismeretlen ember, akiről álmodban tudod, hogy igazgató: ésszerű irányításra vársz; munkahelyi feladataid önhibádon kívül megoldhatatlanok. Iskolaigazgató: gyermekálomban: nehezen tűrt fegyelem, értelmetlen feladatok. Felnőttálomban, ha régi iskolai igazgatód látod: ötleteidet nem tudod megvalósítani.

IGAZGATÓSÁG, IGAZGATÓTANÁCS - Nyomasztó hétköznapok.

IGAZOLÁS - Úgy érzed, mindenki ellenedre van, összeesküdött ellened a világ.

IJEDTSÉG - Rossz lelkiismeret; ha ijedten ébredsz, de nem emlékszel vissza álmodra, csak az ijedtségre: kutass magadban és meg fogod találni azt, a nemrég történt eseményt, amiről régi, kellemetlen emléked felidéződött.

IJESZTŐ - nek találni egy különben kedvesnek tartott személyt: érzelmeidet, gondolataidat nem magad alakítod ki.

IKRA Aprópénz, anyagi gond. Ha halat bontasz és abban nagy mennyiségű ikrát találsz: férfiálomban: önérzeteden esett csorba; olyan munkát vállaltál, ami a kedved ellen való, és az nem hozta meg a várt hasznot. Nők álmában: anyagi előnyökért teremtett, kedved ellen való kapcsolat, amely ráadásul nem is járt komoly bevétellel.

IKTATNI, IKTATÓKÖNYV - Probléma, amelynek a megoldása fejtörést igényelne; halogatod egy dolgod rendbetételét.

ILLATSZER - Anyagiasság, pénzcentrikus gondolkodás, ami természetesen nem fukarságot jelent: sőt inkább sorozatos, ám megbánt könnyelműséget; kívánságaid, ábrándjaid között a pénz foglalja el a legelőkelőbb helyet. Földre kifolyt illatszer: kitörő jókedv; röhögőroham; kis üvegben tartott illatszer: pedantéria, gyűjtögetési szenvedély; felesleges holmikat tárolsz, hátha egyszer még jó lesz jelszóval. Férfiillatszer, borotválkozóvíz: nők álmában: fegyelmezetlennek, könnyelműnek tartod a partnered; magadat tartod jobb gazdának. Férfiálomban: partnered lassan eluralkodik rajtad, átveszi az irányítást a dolgaid felett.

ILLETLEN dolgokról álmodni - örülj, hogy legalább álmodban...

IMA - Tanácstalanság; jóakarattal megoldható probléma.

INDA - Szenvedély. Köréd csavarodó inda: férfiálomban: nem tudsz úrrá lenni egy érzelmeden; testi vonzalom egy különben ellenszenves nő iránt. Női álomban: öröm nélküli, eltűrt szexuális kapcsolat.

ING - Könnyű szerelem, idill, amit nem tudsz titokban tartani. Inggomb: régi barát, egykori iskolatárs körüli gondolatok.

INGA -Felbuzdulás; lelkesülten belekezdesz egy dologba, amit majd ismét abbahagysz. Ingaóra: önfelmentés. Arra gondolsz, hogy időhiányból nem teszel meg egy csomó fontos dolgot.

INJEKCIÓ -Erőszak körüli fantáziálás. Gyakori azoknak a nőknek az álmában, akikkel túl sokan kezdenek ki, tolakodóak velük szemben; többnyire mindezt ők provokálják.

INTŐ - Kisdiákálomban: szigorú környezet. Felnőtt-álomban: ha gyermeked intőt hoz: kissé elhanyagoltad őt az utóbbi időben. Ha magad kapsz intőt: buta tréfát csináltál.

IPAROS - Csúnyán rászednek. Iparos, ha a házadban dolgozik: másra bíztál egy olyan dolgot, amit magadnak kellett volna elintézned.

IRHABUNDA - Gyengédség, simogatás utáni vágy. Ha irhabundát meztelenül veszel fel és az kellemes érzést kelt: szexfantáziálás; olyan gondolatok, amiket jobbára titokban tartasz. Ha a bunda szúr: fantáziálásod miatt érzett kis bűntudat. Lásd még: BUNDA.

IRODA - Zaklatottság.

IRÓGÉPÖtlettelenség; másokra hagyatkozol véleményed kialakításában.

ISKOLA - Gyerekálomban: csibészkedés, lógás. Felnőttálomban: ismeretlen iskola: kreativitás, jó ötletek sora, újító kedv. Ha régi iskoládban vagy és ott kellemesen érzed magad: harmónia, terveid megvalósulnak, elképzeléseid sikert hoznak. Ha szorongással vagy jelen régi iskoládban: meggondolatlanság, kifecsegtél valamit. Ha iskoládban felelned kell: buzgólkodás.

ISMERETLEN - Ember: nem igazodsz ki magadon; nem érted pontosan, hogy mit miért csinálsz. Ismeretlen táj, magányosság, új ismeretség utáni vágy; ismeretlen városba, faluba érkezni: új barátság; egy régi ismerősödben új erényeket találsz. Ismeretlen rendeltetésű tárgy, gép: kedvvel fogsz hozzá egy nehéz feladathoz; szívesen töröd a fejed és általában jó eredményre jutsz.

ISMERKEDÉS - Kutatásaidban holtpontra jutottál; ahhoz, hogy kidolgozz valamit, új szempontokra van szükséged.

ISMERŐS-- Lásd: BARÁT

ISTENTISZTELET - Nemes igyekezet; segítőszándék.

ISTÁLLÓ - Nagytakarítás. Gazdánál: üres istálló: hiába várt nyereség, kedvezetlen időjárás. Jószággal telt istálló: szerencse; jó üzlet, kölcsönösen előnyös megegyezés.

ISZAP - Lásd: SÁR

ISZONYAT Lásd: RÉMÜLETAddig is videózz kevesebbet

ITAL - Szeszes ital: rövid pórázra vagy fogva. Gyümölcsital: ismered a mértéket. Víz mint ital: jó irányú változás, megújulás, megtisztulás; ha dohányos vagy: le fogsz szokni róla.

ITATÓ - Ha állatok veszik körül: kedvetlenül láttak vendégül. Üres itató: váratlan vendég, aki zavarba hoz.

ITRÁNG - Céltudatosság.

IZLAND Egyedüllét; sóvárgás egy régi kedves ismerős, hozzátartozó után.

IZOM - Ha rajtad nő és óriási méreteket ölt: elkeseredettség, csüggedtség. Izmaid, ha elfogynak, összemennek: csalódás, fájdalom. Izmait mozgató ember: féltékenység.

IZZADTSÁG -Megkönnyebbülés, túl vagy egy nehéz helyzeten.

J:

JACHT - Lekicsinyellsz egy érzelmet; rálegyintesz a benned felmerülő kérdésekre, pedig komolyabban kellene venned a saját érzelmeidet, indulataidat. Jacht, amin meztelen emberek vannak: fékentartott fantáziák, visszafojtott gondolatok. Viharba kerülni jachttal: egy komolytalannak tartott érzelem, amely keserű bonyodalmakat okoz.

JAPÁN - Egyszerre több holmid, berendezésed, tv, rádió, magnó, stb. megy tönkre.

JAPÁN EMBER - Sportoló álmában: vereségtől tartasz. Különben: kimerültség.

JEGENYE - Felfedezik egy értékes tulajdonságod.

JEGESMEDVE - Magadra erőltetett felnőttesség; engedj néha utat játékos kedvednek.

JEGY - Felhatalmazás. Megbíznak valamivel, ami a kedvedre van; jó irányba befolyásolsz valakit. Élelmiszerjegy: vigasz régi feljegyzés.

JEGYGYŰRŰ - Tiltott szerelem.

JEGYZETFÜZET (BLOKK; HATÁRIDŐNAPLÓ) - Megfeledkezel valamiről - esetleg szándékosan; elfoglaltságodra hivatkozva kitérsz egy kérés elől.

JEGYZŐKÖNYV - Jobb híján elfogadod mások magyarázatát; érzelmeid megakadályoznak abban, hogy egy kérdésben tisztán láss.

JELES (osztályzat) - Nem tettekben, hanem ábrándokban törsz a sikerre; szükséges teendőket halogatsz.

JELMEZ - Átlátszó hazugság. Jelmezbál: Unalmasnak tartott környezet. Barátaidat, esetleg partneredet unod, holott Te nem fedezed fel a színeket. Jelmezes ember: passzivitás, nem tudod jól megszervezni azokat a programokat, amelyekre vágyakozol. Jelmez, ami dominót utánoz: tiltott, esetleg munkahelyi, kaland, flört.

JELMONDAT, JELSZÓ - Bizonytalanság. Hangoztatott véleményedben magad is kételkedsz.

JELVÉNY - Ha ismert: régi kedves barátok emléke; iskolatárs, akivel már régen nem találkoztál. Ismeretlen jelvény: jó beilleszkedőképesség; gyorsan feltalálod magad a legkülönbözőbb helyzetekben; csak a szerelmi kapcsolatokban vagy kissé ügyefogyott. Bőrödre tűzött vagy égetett jelvény: igazságtalanságot szenvedtél el; egyéni és eredeti véleményed titkolnod kell. Jelvény, ami címert ábrázol: felvágás, vélt vagy valódi sikereid fitogtatása.

JOGAR - Nők álmában: szerepzavar; úgy érzed, kicsúszik a kezedből a hatalom, az irányítás, amelyet eddig sem gyakoroltál, inkább csak vágytál rá; engedékenyebb magatartással előbb célt érsz, mint követelőzéssel. Férfiálomban: a nőkről alkotott múlt századi vélemény: messze nem vagy olyan erős és határozott, mint amilyennek mutatni igyekszel magad; erőltetett keménységed mögött nagyon is sérülékeny lélek lakozik.

JOGOSÍTVÁNY -Legközelebb egy kicsit se igyál, ha vezetsz.

JOGSZABÁLY -Eredeti gondolkodásmód; véleményed gyakran különbözik a többiekétől, de meg kell tanulnod - sajnos - néha elhallgatni; nem kell minden körülmények között kimondanod, amit gondolsz.

JOGÁSZ - Nagyon belemerültél egy vitába; folytatólagos véleménykülönbség; túlzott hévvel akarod álláspontod elfogadtatni.

JUGOSZLÁVIA -Kellemes időtöltés. Rossz időben, télen Jugoszláviáról álmodni: önmagáét beszél; de lehet, hogy rosszkedvedért egyszerűen az időjárást teszed felelőssé, pedig érdemes lenne gondolkodnod azon, hogy mi is az igazi bajod. Nők álmában: szereted a szépet.

JUH - Engedékenység, amellyel visszaélsz.

JUHÁSZ - Türelmetlenség, udvariatlanság.

JUTALOM - Mások helyett végzett munka; hátrányos helyzet.

JÁCINT - Egy jó barátod barátnőd kedvesével kacérkodsz.

JÁRDA - Megerőltető munka.

JÁRDASZEGÉLY - Nem tudsz betartani egy határidőt.

JÁRDASZIGET - Fáradságos, megerőltető munka, amelynek nem látod az értelmét; felesleges adminisztráció.

JÁRŐR - Akadályt gördítenek eléd.

JÁSZOL Derű, optimizmus, amit nem kezd ki, nem tud kikezdeni a külvilág.

JÁTSZMA (sport) - Lendületes, jókedvű személyiség: jó humorérzék; vitakedv.

JÁTÉK (JÁTÉKSZER) -Alkotókedv, kreativitás. Régi játékokkal telezsúfolt helyiség: gyerekkori álmaid csak kis részben valósultak meg, de mindenképpen jó eredményeket értél el. Szétszórt játékok: nem arra koncentrálsz, amit már jól megcsináltál, hanem arra, hogy mi mindent akarsz még tenni. Társasjáték, ha egy vagy több emberrel játszod: jó beszéd- és vitakészség, egészséges versenyszellem, önálló gondolkodás. Ha egyedül játszol egy társasnak szánt játékkal: nem tudod kivel megosztani a gondolataidat, férfiálomban: szép, de csacsi partner.

JÁTÉKAUTOMATA Rossz ötlet; izgalmasnak induló kapcsolat.

JÉG -Azt jelenti, ami: hidegség. Ha jégen jársz, korcsolyázol és itt igen bizonytalanul érzed magad: feloldódási képtelenség, ami egy kis zavartól még inkább elmélyül. Ha a jégen biztonsággal, nagy ügyességgel mozogsz: jól alakoskodsz; nők álmában: szexuális ügyeskedés, amely mögött nincsenek átérzett indulatok. Jég, ami emberszerű alakot ölt: szeretnél feloldódni egy kapcsolatban, szerelemben, azonban nem vagy őszinte, valami meggátol talán a rosszindulat véleményed, kívánságod kimondásában. Jég, amit messziről látsz; nem értenek meg; közömbös partner. Jéghegy: rideg környezet; intézeti vagy kórházi emlék, amit valami napi esemény felelevenített; szigorú szülők jelenléte vagy emléke. Jégeső: fösvény partner, aki a legkisebb szükséges kiadást is könnyelműségnek minősíti. Jégeső, ha a termésedben pusztít: túl jól akartál járni egy alkuban, üzletben, ezért aztán nem is sikerült. Jegesember: unalmas téli esték régi feljegyzés. Jég, ami elolvad alattad vagy körülötted: sikerül feloldanod egy magadban lévő gátlást. Jégdarabok, ha a kezedben vannak: ügyesen irányítasz valakit; megőrzött józansággal érzelmeket játszol. Jégkocka italban: kicsit elvetetted a súlykot; úgy hiszed, többet mutattál meg magadból, mint ami ésszerű lett volna; fecsegtél.

JÉGCSAP - Ha ereszen, ház oldalán látod: kellemetlen családi kapcsolat; feszültség két, általad szerelt személy között. Jégcsap, ha a kezedben tartod: férfiálomban: olyan nő kacérkodik veled, akinek nem vágysz a társaságára. Nők álmában: nem váltod ki azokat az indulatokat, amelyeket szeretnél. Jégcsapot letörni: hideg számítás, érdekkapcsolat különösen nők álmában, de férfiálomban is előfordul és akkor ugyanazt jelenti.

JÉGKORONG (mérkőzés) - Presztízsből kitartasz egy hibás elképzelésed mellett. Jégkorongozó: számító, hidegfejű ismerős; megszorultságodban olyanokhoz kell fordulnod, akiket nem szívelsz.

JÉGPÁLYA Merészség; érzelemmentesen kezelt üzleti ügyek.

JÉGSZEKRÉNY Régi klasszikus jégszekrény egykori jegyzet szerint: Lesed az alkalmat, hogy visszaadj egy kölcsönt.

JÉGVIRÁG-Ablakon: tapintatlan kíváncsiságod ellenérzéseket ébreszt. Jégvirág, ha rajtad vagy ruhádon van: úgy gondolod, hogy megfelelő bátorítás esetén jó kapcsolatot tudnál létesíteni; azt várod, hogy mások közeledjenek hozzád, nem sokat teszel egy barátság, esetleg egy partnerkapcsolat kialakításáért.

JÓD - Túlteszed magad megbántottságodon.

JÓS, JÓSNŐ - Megerősítést keresel egy elhatározásodhoz, elképzelésedhez; másoktól akarod hallani azt, amit magad gondolsz.

JÓSLAT Felmented magad, holott hibás vagy. Inkorrekt eszközökkel igyekszel célt érni.

JÓVÁHAGYÁS - Titkolt érzelmek, vágyak.

K:

KABAR Önzés; ügyesnek hitt viselkedéseddel rá akarsz bírni másokat, hogy kedved szerint tegyenek. Kabaréban fellépni: előrelátónak, okosnak tartod magad, de lelepleződsz.

KABIN - Izgalmas titok, emlék.

KABÁT - Leplezni valónak hitt szexuális gondolatok. Kabátbélés: jó meglátások; Képes vagy a felszín mögé látni.

KACAGÁSt hallani - Nem hiszel magadban.

KACSA - Önfejűség.

KAGYLÓTitok. Kagylóhéj: szerelem, aminek az elmúlása ellen küzdöttél. Eleven kagyló: férfiálomban: erős testi vágy, fiatal szerető. Nők álmában: önszeretet, szex, titok, amit nem osztasz meg partnereddel. Kagylót, osztrigát enni: jó partnerkapcsolat; ha undorodsz: női álomban: terhességtől való félelem; férfiálomban: benned feltámadó vágyak, amelyeket elutasítasz magadtól. Kagylóban gyöngyre lelni: szerelmesed megríkat.

KAJAK - Lásd: CSÓNAK.

KAKAS -Idejében felfigyelsz egy ellened irányuló cselszövésre, ügyesen kivéded azt.

KAKAÓ - Megbánt adakozás. Ajándékodnak nem volt akkora sikere, mint amit elvártál.

KAKTUSZ - Sértett magányosság. Nők álmában: senkit nem találsz magadhoz méltónak, a legapróbb hibába is belekötsz, pedig társra vágysz. Férfiálomban: kritikus beállítottság; azt hiszed, hogy úgy sem értenének meg, ezért aztán meg sem próbálod gondolataidat megosztani.

KALAP - Tekintélyelvűség. Fogasra akasztott kalap: nem kapsz annyi megbecsülést, mint amennyit magadnak ítélsz. Kalap, ami leesik a fejedről: méltóságodon esett csorba. Díszes női kalap: nők álmában: önmagadról alkotott téves elképzelés; kicsit ridegebb vagy, mint hiszed. Férfiálomban szalagos, díszített női kalap: testi vágyaid miatt szellemi vagy társadalmi megalkuvásra kényszerülsz. Kalap, amit a szél sodor és nem bírod utolérni: ha kevésbé igyekeznél méltóságteljes lenni, több tiszteletet kapnál. Kalapod, ha vízbe esik: közeli hozzátartozód bánt meg. Férfikalapot viselő nő: alárendelt helyzet. Szokatlanul nagy kalap keménykalap vagy cilinder: bátortalanság, önbizalomhiány; erősebbnek akarod látni magad, mint amilyen valójában vagy. Ha kalapot emelnek előtted: ellopták, kicsalták ötleteidet; kiénekelték a szádból a sajtot; ha te emelsz kalapot: értelmesen meggyőztek.

KALAUZ - Számon kérnek rajtad valamit; okolnak olyanért, amiről nem tehetsz.

KALITKA - Nincs ellenedre, ha uralkodnak rajtad.

KALMÁR - Időjárás-változás régi feljegyzés.

KALÁCS Nélkülözés. Fonott kalács: regényes ábrándok, nosztalgia

KALÁSZ Nyereség; megtakarítasz egy kiadást, amire számítottál

KALÓZ - Gyermekálomban: ügyesség, rátermettség, élénk fantázia. Felnőttálomban: konspirációs hajlam; ott is mellékutakon akar járni, ahol a főút is kényelmesen járható.

KAMILLAJókedvű, derűs személyiség. Tudsz örülni: Kamillatea: mértéktartó ízlés.

KAMRA - Rejtélynek tartod mások magánügyeit; mindenkiben titkot sejtesz. Csak akkor érzed magad biztonságban egy társaságban, ha mindenkiről mindent tudsz. Ha kamrába vagy zárva: egy kellemetlen emléked minduntalan az eszedbe jut, gyakran olyankor is, amikor ez zavarba hoz.

KANADA - Hatalmas felhajtással valami csekélységet kapsz ajándékba.

KANCSÓ - Hasznos időtöltés, jó társaság.

KANDALLÓ - Kellemes otthon, kellemes vendégség. Regényes életút. Lásd még: KÁLYHA.

KANNA-Anyagi gond. Tejeskanna: megkönnyíted egy barátod helyzetét.

KANTÁR - Megtorpanás; tanácstalanság.

KANYAR - Heves indulatok, titkos változtatási szándék, amit nem vallasz meg. Kockázatos dologba bonyolódsz. Kanyarban autóval kisodródni: szenvedély, ami magával ragad; esetleg túlzott alkoholfogyasztás.

KANÁLIS - Bűntudat; rossz lelkiismeret. Kanálisból előmászó ember: lelepleződéstől való félelem; nem tudtál magadban tartani egy vallomást, elmondtak valami olyat, ami rád rossz fényt vet. Kanálisszagot érezni: túlzott rendszeretet; ragaszkodás apró és felesleges dolgokhoz, holmikhoz.

KANÁRI - Pletyka; olyan hírt hallasz, amit nem fontos elhinned.

KANÓC - Hirtelen és gyakran ok nélkül gurulsz dühbe.

KAPA -Kikapcsolódás. Kapálni: összebékítesz magadban két egymásnak ellentmondó gondolatot.

KAPASZKODNI - Veszélyérzet, amire nem találsz magyarázatot. Faágba kapaszkodni: tárgyilagos tanácsra, útmutatásra van szükséged, ehelyett nem éppen okos dolgokkal beszélik tele a fejed. Ha kapaszkodsz valamibe, ami nem bír megtartani: tehetetlennek érzed magad, segítséget vársz, ám bajbajutottságod okát nem tudod összefoglalni. Kapaszkodva biztonságot érezni: jó partnerkapcsolat, sokoldalú társ. Ismeretlen emberbe kapaszkodni: gyerekesen viszonyulsz egy felettesedhez. Ismert emberbe kapaszkodni: úgy akarsz elintézni valamit, hogy sajnáltatod magad; duzzogással, sértődöttséggel hívod fel a környezeted figyelmét elégedetlenségedre. Ha beléd kapaszkodnak: nem segítettél erődhöz mérten annak, aki rád utalódott.

KAPOCS - Mulasztás, feledékenység. Nem találsz valamit, amiről tudod, hogy jó helyre tetted el; elhagytál valamit.

KAPTAFA -Erőt veszel magadon, és hozzáfogsz egy nem jó szívvel végzett munkához.

KAPU - Szerencsés fordulat, változás. Zárt, becsukódó kapu: úgy gondolod, hogy kimaradtál valamiből.

KARAJ - Csalás. Karajcsont: szerelmi háromszöget sejtesz ott, ahol erre semmi okod.

KARALÁBÉ - Jó szívvel adott segítség.

KARAMBOL-Véleménykülönbség, amelyben az elveid ellenére meghátrálsz.

KARAVÁN - Teljes erőbedobással végzett munka.

KARBURÁTOR - Férfiálomban: ügyetlenség. Női álomban: önmagaddal szembeni teljesen felesleges elégedetlenség.

KARD - Általában rámenősség; kissé agresszív érdekérvényesítés. Férfiálomban: konzervatív, merev előítéletes gondolkodás; a nők lebecsülése; titkolt, esetleg önmagad előtt is titkolt, szexuális kishitűség. Női álomban: esetleg túlhangsúlyozott hivalkodó nőiesség a viselkedésben, valójában elégedetlenség a női szereppel; sok ha én férfi lennék . . . kezdetű gondolat. Ha rövid a kardod, toldd meg egy ajándékkal - tréfás, régi feljegyzés, férfiak számára.

KARIKA -Egyértelműségre törekszel. Karikagyűrű, lásd GYŰRÜ. Hula-hop karika: kisimított gondolatok; képtelen vagy ellentmondások feloldására, ezért aztán egyszerűsítesz.

KARKÖTŐ - Terhedre van egy kapcsolat, érzelem.

KARMESTER - Változás. Fellázadsz egy rád erőltetett viselkedés ellen.

KARMOLÁS - Kellemetlenség.

KARNEVÁL - Színesség után vágysz, de magad nem vagy képes színesíteni magad, sem mások idejét, életét; várod, hogy történjék valami érdekes; elébe kellene menned az eseményeknek. Riói karneválon részt venni: kusza érzelmek, még kuszább várakozások

KARSZALAG - Keserves, rossz emlékek, amelyek néha a legvidámabb pillanatban törnek rád. Gyászkarszalag: úgy érzed, hogy nem ápolod elég figyelemmel emlékeidet; kis bűntudat egy eltávozottal szemben.

KARVALY - Kellemes csatódás.

KARZAT Befolyásolhatóság; könnyen a hatása alá kerülsz egy jól előadott szövegnek.

KARÁCSONY - Gyermekálomban: önmagáért beszél: vidámság, ajándék, játék utáni vágy. Ha túl gyakran fordul elő gyermeked álmában a karácsony, elhanyagoltnak érzi magát. Felnőttálomban: mint ünnep kötelességtudat, ésszerű arányos tehervállalás. Karácsonyfa: kissé egyhangú életvitel. Karácsonyfadísz: nagyon adsz arra, hogy apróbb -és mindennapos-családi kellemetlenségeid ne tudódjanak ki. Karácsonyfa, ami csillagszóróktól vagy egyéb díszektől szikrázik: családi perpatvar; rokon, aki nagyon felbosszant. Karácsonyi koszorú: terített asztalon szomorúság, régi kedves ismerősöd hiánya. Karácsonyfa, ha tüzet okoz: jószívűség, adni akarsz egy szeretett személynek; erődön felüli költekezés különösen akkor, nem az ünnep időpontjában vagy ahhoz közel álmodod.

KARÓ - Szenvedsz; úgy gondolod-érzed, hogy rémes korlátok közé vagy szorítva; gyűlik benned az agresszió.

KARÓRA - Nem jött össze egy randevú, vagy nem úgy alakult, ahogy előre elképzelted.

KASTÉLY - Nem azért füllentesz, vezetsz félre másokat, mert hazug vagy, hanem mert Te magad sem vagy tisztában saját magaddal, mindenesetre alakoskodsz, pózolsz. Kastélyban eltévedni, bolyongani: ha félelemmel tölt el: nem igazodsz ki a világban; ha kedvedre való, érdekesnek találod: jóravaló kíváncsiság; őszinte érdeklődés az élet dolgai, más személyek iránt. Elvarázsolt kastély: jó humor, gazdag fantázia; ha félsz benne: saját ötleteidet bizarrnak találod; azt hiszed magadról, hogy kicsit dilis vagy, pedig csak eredeti gondolataid vannak.

KASZA - Olyan jogokat követelsz, amelyek nem illetnek meg. Kaszás ember: félelem. Kaszálni hibát követsz el. A Kaszás: lásd HALÁL.

KATALÓGUS - Diákálomban: kis mulasztás; kialvatlanság. Könyvtári katalógus: halogatott elintéznivaló, rendetlenség.

KATEDRÁLIS - Lásd: TEMPLOM:

KATICABOGÁR - Lánynak: férj; legénynek: szerelem. Házasembernek, asszonynak: egymás szemére hányjátok a múltat.

KATONA -Lásd: EGYENRUHA

KAVICS - Keresed az alkalmat, hogy megsértődhess.

KAZETTA - Kis titok, lopott csók régi feljegyzés.

KAZETTA magnó vagy videó - Nem adtál vissza, elhánytál valamit és most azzal vigasztalod magad, hogy neked sem mindig adják vissza a holmidat a barátaid. Magnókazetta, ami magnókészülék nélkül szól, zenél vagy hangot ad, beszél: fogadalmad ellenére nem tudtál titokban tartani valamit, aminek a titokbantartása elsősorban neked lett volna fontos. Videókazetta, amin képet látnál készülék nélkül: igen fontos értesülés birtokába jutsz, méghozzá teljesen véletlenül, ne élj ezzel vissza.

KAZÁN - Temperamentumos személyiség; minden egyes ismerősödet szexuálisan is szemrevételezed - ez természetesen nem jelent semmi rosszat.

KECSKE- Csalódás,  szerelmi keserűség Krúdy. Magam is azt tapasztaltam, hogy kecskéről álmodni az emberektől való elfordulást jelzi. Azonban régi feljegyzés szerint: legelésző kecske: gyarapodás.

KEFE - Megpróbálsz kicsit betartani valakinek. Drótkefe: sikerül betartanod; tapintatlan megjegyzést teszel.

KEHELY Megtisztulási szándék; jó elhatározás.

KELBIMBÓ Nem nagyon veszed a fáradságot a gondolkodáshoz; túl könnyen rávágsz valamit egy felmerülő kérdésre.

KELEPCE - Ha nem vigyáznál annnyira, kevesebb hibát követnél el.

KELME - Lásd: ANYAG.

KEMENCE -Indulatos és érzelmes, vérbő természet.

KENDER - Haszonelvűség. Vadkender: a környezetben valaki iszik, méghozzá keményen.

KENDŐÁlságosság, leleplezkedés. Mintás kendő: ha az igazi arcodat mutatnád, színesebb lennél; ne vedd át kritikátlanul mások véleményét.

KENGURU - Nagy érzelmi zűrzavar. Kenguru ha ruhában van: elkeseredettség; nagyon vársz egy távoli személyt, akiről azt hiszed, hogy majd minden gondod egycsapósra megoldja. Kenguru, ha olyan nadrágban van, amiből a farka kilóg: női álomban: szerelmi szenvedély, méltatlanra pazarolt érzelmek.

KENNI Kenyeret: jól vezetett gazdaság, háztartás. Gépet: nehezen megszerzett javaidra nagyon vigyázol. Embert: költened kell valakire, akitől támogatást remélsz. Ha téged kennek: ha nem is pont anyagi értelemben vett, de mindenképpen haszonvágy; érzelem, amelynek ki vagy szolgáltatva.

KENTAUR - Férfiálomban: magabiztos rámenősség: nőknél: az érdekek mentén kialakuló szerelmek, önzés; nem ritkán: főnökbe szerelmesedés.

KENYÉR - Egészség, testi és lelki értelemben egyaránt.  Az életnek jó jele  Krúdy. Száraz kenyér: aggodalom a jövő miatt; keletlen kenyér: gondoskodás. Kenyérhéj: jókedv, nem csinálsz magadnak gondot minden csip-csup ügyből. Kenyérpirító: tervszerűség. Pirított kenyér, toast, ha üres angol magyarázat szerint: nehezen emésztesz meg egy neked szóló észrevételt.  Its too difficult to chew.

KENŐCSTitkos szenvedély, amit csak nagy titokban és inkább csak gondolatban elégíthetsz ki; visszatérő kínos gondolatok, rosszérzéssel kísért fantáziák.

KERESKEDŐ - Becsapottnak érzed magad, csalódtál.

KERESZT - Türelemmel próbáld elviselni, ami rádmérettetett; megnyugvás. Égő kereszt: boldoggá tesz, ha másokon segíthetsz. USA-beli értelmezés szerint: másokban látod azt az ördögöt, amelyik benned lakik.

KERESZTELŐ - Jó remények; korrigált hibák.

KERESZTESPÓK - Nőnek: apácahajlam; férfinak: fölényhelyzettel visszaélve indított szerelmi kaland; zsaroló magatartás.

KERET (képkeret) - Elkülönülés. Keretbe foglalt képe valakinek, akit bizonytalanul ismersz föl, a keret hangsúlyosabb, mint a kép: olyan tulajdonságokkal, erényekkel vagy hibákkal ruházol föl valakit, amilyenekkel az nem rendelkezik. Saját szokatlanul bekeretezett képed: ijesztően másnak tartod magad az összes többi embernél; oktalanul a személyed elleni támadástól tartasz.

KERT Szép, ápolt kert: tiszta lelkiismeret, jó kapcsolatteremtési készség. Elhanyagolt, gazos kert: családi szégyen; egy közeli hozzátartozó neked nagyon nem tetszőviselkedése, amit Te szégyellsz. Almáskert: tilosban járás.

KERTÉSZ - Nehezedre eső beilleszkedés. Frissen házasodottak álmában: új és kötöttebb szabályok, amik gyakran az ellenedre vannak. Kertész jelent még olyan családi titkot, aminek a kitudódásától félsz.

KERÁMIA -Egy jó tervedet nem tudod megvalósítani és ez annyira letör, hogy nincs újabb ötleted.

KERÉK (kocsikerék, óriáskerék) - Érzelemre vágysz; ki vagy szolgáltatva a saját érzeleméhségednek,-alig várod, hogy találj valakit, akibe beleszerelmesedhetsz; képes vagy óránként mást gondolni ugyanarról a személyről, ügyről.

KERÉKPÁR - Kényes helyzet. Ha rajta ülsz: nők álmában pikáns gondolatok; férfiálomban: versenyszellem.

KERÍTÉS - Hasonló a KERET-hez: elkülönülési szándék. Ha kerítésen belül vagy: terhedre lévő kapcsolat, kapcsolatok; ha kerítésen kívül vagy: barátságot szeretnél kötni. Kerítésen átmászni: eloszlatsz egy félreértést. Kerítést építeni: mesterségesen különbözni akarsz a többiektől; félsz a szürkeségtől.

KESERŰ (ízt érezni) - Régen elszenvedett igazságtalanság.

KESZTYŰ -Tiltott dolog. Elegáns, finom anyagból készült kesztyű: raffinéria; nagyon ügyesen menedzseled magad. Kötött kesztyű: úgy akarsz érdemeket szerezni, hogy másokat rossz színben tüntetsz fel. Csipkekesztyű, cérnakesztyű:  Darázsfészekbe nyúlsz  régi jegyzet; olyan dologba avatkozol, ami kellemetlen következményekkel jár rád nézve. Átlátszó, nejlonkesztyű: átlátnak mesterkedéseiden. Gumikesztyű: tiltottnak tartott dolgot művelsz, kis bűntudattal. Bokszkesztyű: rámenősség. Kesztyű, amit nem bírsz lehúzni, hozzáragad a kezedhez: lebukás. Kesztyű, amiben nem tudod megmozdítani a kezed: rossznak hitt szokásod, amelytől meg akarsz szabadulni.

KETREC Helyzet, amelyet magadnak köszönhetsz, akár elégedett vagy vele, akár nem. Ketrecbe zártnak lenni: jó együttérző képesség. Ketrecbe, ha bezársz embert: szelíd befolyásolás, szelíd erőszak. Ha állatot zársz ketrecbe: akkor vagy elemedben, ha gondoskodhatsz másokról, felügyelheted őket.

KETTŐ (szám) - Hiányérzet.

KICSINYÍTÉS - Kicsinyített kép, fotó: elhatárolod magad valamitől, amihez igencsak közöd van.

KIDERÜL - Valami álmodban, amit különben titokban akarsz tartani: valójában szeretnéd, ha tudnák titkodat; nehezen tartod magadban egy kalandodat vagy félrelépésedet; nehezedre esik nem dicsekedni.

KIESNI - lásd: ZUHANÁS

KIFLI - Kis, ártatlan kaland.

KIHAJOLNI (ablakon, korláton) - Beleavatkozol valamibe, amihez semmi közöd. Káröröm. Feszülten várod az újabb híreket, egy ismerősöd bonyodalmairól.

KIHALLGATÁS - Számot kell vetned önmagaddal; dönteni kényszerülsz és ez terhedre van.

KIJÁRAT - Öregedés, illetve az attól való félelem.

KIKÖTŐ - Megpihenés; sikerrel végrehajtott feladat. Kikötőváros: eseményes élet.

KILENC (szám) - Szerencse.

KILINCS - Feleslegesen elpazarolt energia; kívánságod nem teljesülhet.

KILÁTÓ -Fontos információ birtokába jutottál, de nem örülsz azok tartalmának.

KINGKONG - Nők álmában: Addig fogod szelídíteni, idomítani társad, amíg aztán joggal ráunhatsz; férfiaknak: a hímneműségnek nemcsak a testi erő a fokmérője.

KIRAKAT Felszínesség, szertartásos viselkedés; fontosabbnak tartod a látszatot, mint a lényeget.

KIRÁLY Ezt az álmot igazán csak magad fejtheted meg! Útmutatásul; az apa jelképe; királynő az anya. Királyi pár a szülők szimbóluma. Ha téged koronáznak királlyá: egy fontos pozícióra törsz. Király, mint kártyalap: lásd ott.

KIRÁNDULÁS - Kikapcsolódásra vágysz, jogosan.

KISZÁLLÁS - Munkahelyi kaland, flört; kis csalás.

KITŰNŐ (osztályzat) - Nappali álmodozás.

KIUTASÍTANI valakit-Szobádból, lakásodból, munkahelyedről: nincs bátorságod véleményed elmondására; előre úgy hiszed, hogy nem értenének meg. Ha téged utasítanak ki: nem bízol vállalkozásod sikerében; kétségeid vannak ítéleted helyességében.

KIVÉGZÉS - Veszekedés; olyan álláspontot védsz, amiben magad sem hiszel; ki akarod magyarázni magad; ha téged végeznek ki: felhagysz egy káros szenvedéllyel például: leszoksz a dohányzásról.

KIÁLLÍTÁS - Megnyilatkozási kényszer; közönséghiány, úgy gondolod, hogy nem figyelnek rád eléggé és elegen. Szereted, ha Te vagy a középpontban; felhívod magadra a figyelmet.

KIÁLTÁSt hallani - Bajban vagy és nem akarod tudomásul venni.

KOCKA Rendezetlen gondolatok, érzelmek; bizonytalan elhatározások. Dobókocka: sorsod felett való töprengés. Három dobókocka, ha mindhárom ugyanazt a számot mutatja: jó szerető. Dobókocka, ha egyesre esik: magány, kettesre: hiányérzet, hármas: szex, négyes: újdonság utáni vágy, ötös: félbehagyott munka, hatos: félmegoldás; rendben levőnek találsz olyan érzelmeket, amelyek korántsem azok; önámítás. Rubik-kocka: változó teljesítmény, sűrű hangulatváltozás. Rubik-kocka, aminek minden oldala azonos színű: megpróbálsz lekicsinyellni, egyszerűsíteni egy problémát, nem nézel szembe azzal.

KOCKACUKOR - Tervek, amelyeket nem tudsz kivitelezni.

KOCKÁS - anyag - Tanácstalanság.

KOCSI  Nagy uraság Krúdy. Lovas kocsi: kedved ellen való út, utazás; halogatsz egy elintéznivalót. Kocsi, amely elé kis ló, szamár, öszvér van befogva: vidámság, örömteli vendégeskedés. Ha a kocsit húzó jószág nem akar indulni: korlátozzák a szabadságod. Lásd még: AUTÓ. Úgy gondolom, hogy a kocsiról szóló régi feljegyzések ma már inkább az autóra érvényesek.

KOCSMA-Olyan program, amelyből partnered kihagyod. Üres kocsma, ahol se vendég, se személyzet: barátaid elfordulnak tőled.

KOFFER - Lásd: BŐRÖND

KOHÓ-Szenvedélyesség, ami gyakran túlzott eszmei, elvi elkötelezettségben is megnyilvánul.

KOLBÁSZ Kamatozó vállalkozás, jó gazdasági érzék; anyagias beállítottság.

KOLDUS - Érzelmi kapzsiság. Koldust, ha elkergetsz: nem viszonzol egy érzelmet, amelyet Te gerjesztettél; koldus, ha adsz neki: úgy hiszed, hogy irányítasz egy kapcsolatot, pedig titkon irányítanak. Koldulni ha arra különben egyáltalán nem szorulsz rá, sőt: a jövőtől való megmagyarázhatatlannak hitt rettegés; alaptalan aggodalom; ha tényleg rászorulsz mások segítségére: nagyon kényelmetlen a helyzeted, érthető okokból rosszul érzed magad, azonban ezek az okok nem anyagi természetűek, egészen másfajta gyámolításra szorulsz.

KOLOSTOR - A képességeid alatt vagy foglalkoztatva; nincs lehetőséged a kibontakozásra.

KOMBINÉ - Kombinéba öltözött férfi: érzelmi bizonytalanság. Kombinés nő: félelem, egy rád erőltetett érzelem jele; mások diktálták a döntésedet.

KOMLÓ - Bevétel; kissé szégyelled magad egy nyereségedért.

KOMP - Jó szexuális képességek.

KOMPÚTER - L. számítógép.

KONFERENCIA KONGRESSZUS Elfecsérelt idő; hiábavalóság; újra és újra azt hiszed, hogy ésszerű véleményed, ötleted meghallgatásra talált, de mindig csalódsz.

KONTAKTLENCSE Rossz lelkiismerettel csinálsz valamit. Elveszett kontaktlencse: nem hagysz fel egy helytelen szokással. Folyadékban lévő kontaktlencse: szégyenkezve, de utánozol valakit.

KONTY - Szigorúság.

KONYAK Ne rekeszd ki magad azokból az örömökből, amelyeket könnyedén megszerezhetsz magadnak; feleslegesen komplikálsz egy ügyet.

KONYHA -Háztartás, otthon. Rendetlen konyha: zűrzavaros érzelmek; patikaszerűen tiszta konyha: fukarság; mások megszólása.

KONZERV - Feledékenység, szórakozottság; diákálomban: felkészületlenül mész el egy vizsgára. Konzervdoboz, amibe belelátsz; bár nem átlátszó: olyan gyermekkori emlék, amit édesen ápolsz; azt hiszed, hogy speciális titkod van.

KOPASZ Kopasszá válni: gond, világnézeti válság, ellentmondás. Ha kopasznak látod magad álmodban, holott egyébként hajad van: tiszta vizet akarsz önteni a pohárba; rendet szeretnél teremteni; tisztánlátásra törekszel. Ismeretlen kopasz ember: szellemi bevétel. Ember, ki szemed láttára válna kopasszá; bajt csináltál.

KOPOGÁS - Ha kopogást hallasz: várod, hogy meglátogassanak, feléd nézzenek. Ha Te kopogtatsz: bizony tudod, hogy valakit meg kellene követned; hirtelenkedtél.

KOPONYA - Kétségek; törekedés a helyes út felé; tisztánlátási szándék; amely sok fáradsággal jár. A bátor gondolkodó álma. Koponya, amelyet látsz és az lenne a sajátod: látszólagos ellentmondás, amelyet jól feloldasz; igen kiváló magyarázatot találsz egy kérdésedre.

KOPORSÓ-A múltad jelképe. Ha ijesztő: nem veszel figyelembe egy régen történt, azonban fejlődésedet nagyon befolyásoló körülményt, amikor múltadról elmélkedsz; ha közönnyel nézed: olyan dolgokra vagy kíváncsi, amelyek érdektelenek, miközben nem figyelsz fontos eseményekre, részletekre; koporsó, ha szívesen mész hozzá közel, nincs ellenedre: jó elemző-, jó feladatmegoldó képesség; szívesen töröd a fejed és eredménnyel; koporsó, amibe fekszel: színész, színésznő álmában: nem kapod meg azt a szerepet, amelyet szívesen vállalnál, jól tudnád megcsinálni; beskatulyázás, egyébként: végérvényesség, beletörődés.

KORBÁCS - Alázat, meghunyászkodás, amelyben örömödet leled. Munkahelyen szereted mártírként feltüntetni magad.

KORLÁT - Általában önmagáért beszélő álom, de jelenti saját magadat, saját ellenérzéseidet; vágyakozol az után a dolog után, amit elítélsz; szeretnél egy kicsit rosszabb lenni.

KORMÁNYKERÉK - Könnyedén forgatható, körbefordítható kormánykerék, ami nincs befolyással a jármű haladására: szenvedély, amely eluralkodik rajtad; elérkezettnek látod az időt, hogy a magad ura légy és ne mások irányítsák a sorsod. Lásd még: AUTÓ.

KORMÁNYRÚD - Megtalált szerencse; ha kicsúszik a kezedből; annál jobb; ezentúl jobb befolyás alá kerülsz, ez hasznos lesz; magad is szükségét érezted egy jó irányú felügyeletnek.

KOROM - Nem véletlenül hívják a zsargonban a félrevezetést kormozásnak! A tisztánlátás hiánya, de az arra való törekvés; a részletek iránti fogékonyság. Kormossá válni: gyanakvás, úgy érzed, becsapnak anyagi ügyekben; kormozni kályhát tisztítani: rendteremtési késztetés, átvitt értelemben is.

KORONA - Általában a hatalom jelképe. Korona, amely szorít: olyan szerepre vállalkoztál - hiúságból -, ami a terhedre van.

KORPATitkolni való cselekvés; korpa, amely a hajadból hullana: félsz, hogy kis linkeskedésed kitudódik. Más hajában, ruháján korpát látni: ne élj vissza az illető bizalmával.

KORSÓ -Pénz körül forgó gondolatok.

KOSZORÚ - Elhanyagoltnak érzed magad; úgy gondolod, elfelejtettek; hiába várt vendégek.

KOSÁR - Mulasztás; bűntudat. Elhanyagoltál valakit; aki rádutalódott; visszaéltél valakinek a gyengeségével.

KOTTA - Becsvágy. Ha lenne egy általad jól ismert zenemű: jó elvonatkoztatási, feladatmegoldó készség.

KOVÁSZ - Elmaradt program.

KOZMETIKUS-Szex, amit különbnek vársz, mint ami megadatik. V. Ő. Fodrász.

KOZÁK - Nők álmában: pikáns gondolatok; férfiaknál: alárendeltség.

KRESZ Lámpaláz. Olyasmit csináltál, ami nem illik bele a saját magadról alkotott elképzeléseidbe; legjobb igyekezeted ellenére nem tudsz megfelelni egy elvárásnak, amit veled szemben támasztanak.

KRIPTA Elásott rossz emlékek, amelyek újra és újra előjönnek a gondolataidban.

KROKODIL - Mindent a szívedre veszel.

KRONG - Egymáshoz erőltetett gondolatok; látszólagos harmónia. Fazekaskorong: jó arányérzék, pénzhez, a nyereséghez való egészséges viszonyulás; jól képviseled az érdekeidet, hallgatsz, amikor arra van szükség, és - ritkán - beszélsz, ha az kell.

KRÉTA (írószer) - Füllentés, ígéret, amelyről tudod, hogy nem fogod betartani.

KUBA - Jó ízlés; előítélet-mentes párválasztás.

KUGLI - Figyelmeztetnek, hogy ne vedd túl komolyan a dolgokat; kuglibáb: rátartiság; ha eldől: nem tudsz valamit véghezvinni; kugligolyó: kikezdhetetlen, kategorikus vélemény, amelyet különböző  nagy emberekre  hivatkozva hangoztatsz.

KUKAC Pikáns gondolatok, ha undort, viszolygást kelt: rosszallod azokat. Kukac, ami testedből mászik elő: nők álmában: újra és újra kipróbálod a hatásodat; kihívod magad ellen a sorsot; férfiálomban: bátortalanul kezdesz hozzá valamihez; mást mutatsz magadról, mint a valóság.

KUKORICA Csöves. Jól elrendezett ügyek; különböző benyomások között értelmes összefüggést tudsz teremteni. Kukoricaföld: jó szerencse.

KULACS - Vigasság.

KULCS - Megoldás; ügyed-bajod rendbe jön. Idegen kulcs, amiről nem tudod, hogy hogyan került hozzád: nem engedsz egy kérésnek, visszautasítasz. Kulcs, amit nem tudsz betenni a zárba: férfiálomban: baj; nőálomban: nem fair eszközökkel akarsz információhoz jutni. Kulcsot elveszteni: rossz megoldás, tévedés. Lásd még: ÁLKULCS.

KULCSCSOMÓ - Kutatómunka: jó eredmény, helyes felismerés.

KULCSLYUK Nagyobb fontosságot tulajdonítasz egy titkodnak, mint amilyennek, valójában bír; azt képzeled: figyelnek, kutatnak utánad.

KULLANCS - Szószátyár ismerős. Kullancs állatban: irányított gondolatok. Kullancs, ha rád kapaszkodik: röstelled, hogy egy tiszteletet érdemlő személyről rosszat gondolsz.

KURUTTYOLÁSt hallani -Alaposan a pohár fenekére néztél.

KUTYA - Hűség, de átvitt értelemben hűség, kitartás egy rossz elképzelés mellett; nehezen felejtesz, és hajlasz a rosszra inkább visszaemlékezni, mint a jóra. Kutyaharapás: ha téged harap - tartasz egy ellenséges lépéstől; ha mást harap meg szemed láttára egy kutya bosszút forralsz. Ismeretlen kutya, ha az öledbe telepszik vagy melléd szegődik: kéretlen szívesség. Régi kutyád, ha álmodban visszatér: szégyelled magad, hogy valaki után még mindig vágyakozol, nem tudod elfelejteni. Saját kutyád, ha ellenségesen viselkedik: igazságtalan voltál valakivel, aki nálad gyengébb, vagy neked kiszolgáltatott. Farkaskutya: nem egyértelmű érzések.

KUTYAGOL - Kedves emléke egy kalandnak, amelyet a távolság megszépít; eltúlzod egy múltbeli kapcsolatod jelentőségét.

KÁBEL Barátság, ami csorbát szenved. Lásd még: TELEVÍZIÓ.

KÁBÍTÓSZER - Nem használod ki saját jó képességed. Feladataid megoldásában mindig a könnyebbik utat választod, még akkor is, ha tudod, hogy kis fáradsággal sokkal többet érhetnél el, nívósabb eredményre juthatnál; mindig  közbejön valami, ami miatt nem valósítod meg jó ötleteidet; halogatsz. Ha kábítószert adsz valakinek: saját gyengeségeidért másokat teszel felelőssé; ha injekcióban adod: vitáid során gyakran védekezel azzal, hogy  mások is . . . -mások hibáinak hangoztatásával felmented magad. Ha álmodban egy embert kábítószeresnek vélsz, kábítószer hatása alatt állónak látod: félre akarsz vezetni valakit.

KÁD - Blöff; szívesen szólsz bele olyan dolgokba, amikhez nem értesz, és gyakran sikerrel.

KÁDEREZÉS, KÁDERLAP - Gyanúsítás, rágalom, ami ellen nem tudsz védekezni; ki vagy téve egy rosszindulatú munkatársnak.

KÁLYHA - A család jelképe. Ha meleget áraszt, kellemes: jó viszonyban vagy a környezeteddel, jól kijössz az emberekkel. Ha megéget: gyermekkori csalódás, egy szülő fél vagy a szülők árulásként átélt cselekedete. Hideg kályha: átértékelt gyerekkori emlékek; gyermekkori sérelem, amit csak felnőtt fejjel érzel át. Kályhát rakni: higgadt, józan, de nem érzelemmentes gondolkodás; nem akarod elkövetni - nem is követed el - azt a hibát, amelyet veled szemben elkövettek. Kályhát tisztítani: sikerrel leszel úrrá nemkívánatos indulataidon; van bátorságod szembenézni önmagaddal. Füstölő kályha: igyekszel kiigadozni saját magadon, kutatsz a múltban; gondolkodásodban nagyobb teret engedsz a képzeletnek, mint a valóságnak.

KÁMFOR - Szórakozottság: Kámforszagot érezni: kórházi emlék.

KÁMZSA -Elmulasztott megemlékezés.

KÁNTOR - Jónak hitt barátodtól nem kaptad meg a jogosan várt segítséget; különbnek hittél valakit, mint amilyennek bizonyult.

KÁNYA -Intrika, ami ellened irányul,

KÁPOLNA -Lásd: TEMPLOM

KÁPOSZTA - Jó szervezőképesség, ügyes időbeosztás. Franciaországban élő ismerőseim szerint: gyerekes szexuális fantáziák. Meg kell jegyeznem, hogy ezt az értelmezést itthon nem tartom érvényesnek;Fanciaországban azonban valószínűleg helyes, ott ugyanis nem gólya hozza a gyereket, hanem a káposztában találják.

KÁRPITOS - Ügyesség; jó kedvvel végzett munka.

KÁRPÁTOK - Megvalósulatlan remények. Lásd még: HEGY.

KÁRTYA - Francia kártya: raffinéria; magyar kártya: praktikusság. Kártyázni: általában jó kombinatív készség, kíváncsiság. Ulti: egészséges tisztánlátás. Piros negyven-száz ulti: iszonyú nagy szerelem. Römi: ki akarsz szedni másokból egy titkot. Bridzs: túlkombinálsz egy problémát. Bridzsparti, amelyet nem tudsz megkezdeni, mert csak ketten vagytok: unott partnerkapcsolat; ha hárman vagytok a bridzsasztalnál: ún.  külső kapcsolat kialakításán munkálkodsz. Tarokk: önfelmentés; elkövetett hibáid, esetleges jellemtelenségedért mindig másokat, a körülményeket teszed felelőssé. Póker: vagányabbnak tartod magad, mint amilyen valójában vagy. Pókerjátszmában olyan lapok, amelyek a valóságban nem fordulhatnak elő például: öt ász, két kör dáma: ábrándozás, csodavárás, nyomasztó adósság, amelynek törlesztésére nincs reális esélyed. Ugyanezt jelenti, ha álombéli bridzsjátszmában 13 azonos színű lapod van. Kártyán nyerni: könnyelműsködés, felelőtlen viselkedés. Nagy vagy kisszlem, durchmars, flös, póker: sikertelenség a magánéletben, de nem a szerelemben, hanem inkább a gazdasági, egzisztenciális körülményekben.

KÁRTYALAPOK - Francia kártyában: kör ász: szerelem, kör király nők álorrában: jó házasság, férfiálomban: önteltség; kör dáma férfiálomban: jó partnerkapcsolat, női álomban: vetélytárs. Kör bubi nők álmában: vonzalom egy nálad fiatalabb fiú iránt, férfiálomban: hasonló. Pikk ász: pénz áll a házhoz. Pikk király: komoly, elmélyült vonzalom. Pikk dáma: gyász, átvitt értelemben is; veszteség. Pikk bubi: nők álmában alapos gyanú, hogy egy nálad fiatalabb fiú érdekből vonzódik hozzád. Férfiálomban: érdekeid alakítják barátságaidat. Káró ász-férfiálomban: szex, női álomban: önszeretet; furcsa vonzalom; feminizmus. Káró király -jó barát. Káró dráma - kellemes társ, barátnő. Káró bubi - jó program, vidámság. Treff ász - kár, veszteség. Treff király - kisebb baleset, pech. Treff dáma - belesodródsz egy kényelmetlen helyzetbe. Treff bubi: okvetetlenkedés. Kis lapok bármely színből - nem mered szabadjára ereszteni a fantáziád; minél kisebb alap, annál nagyobb a visszafogottságod. Magyar kártyában piros ász - boldog szerelem, piros király nőknek hódítás, férfiaknak: szerelmi siker; piros felső - nőnek: rivális, férfiaknak: csalfa nő. Piros alsó - fiatal fiú. Tök ász - pénz, nyereség. Tök király - gazdag házastárs, tök felső - férfiaknak: felszarvaznak, nőknek: azt hiszed, hogy az ujjad köré csavarsz valakit, pedig más viszi el az orrod elől; tök alsó - férfinak: értékes gondolatok, nőnek: kezdetben veszélytelennek tűnő, inkább visszahúzódó barátnő, aki komoly vetélytárssá válik. Zöld ász-beteljesülő remények, zöld király-nőnek: szerelemre vágysz; várod keresed az igazit; férfinak: kalandozás; zöld felső - nőnek: csalódás, reményed meghiúsulása, férfinak: annyira könnyűnek tűnik a hódítás, hogy el is megy tőle a kedved; zöld alsó - fiatal lány, aki bajt okoz. Makk ász: értékes kapcsolat. Makk király - nőnek: megértő, igazi férfibarát akivel kapcsolatod átalakulhat szerelemmé, férfinak: Te vagy a megértő barát és nem biztos, hogy kedvedre való a szerep. Makk felső- nőnek: célratörés, számítás, férfinak: tévedés. Makk alsó: szerencsés új ismeretség. Kis lapok: ugyanaz, mint a francia kártyában, kivéve a piros tízest, ami szerelmi sikert jelent. Jolly Joker: ugyanis arra gondolsz, amire akarsz, nem befolyásolnak a tények. Skíz: bohóckodással, negédeskedéssel álcázott kemény célratörés. Üres kártyalap, pótlap - új, érdekes személy.

KÁSA - Szerény segítséget kapsz. Kása, ami önmagától nő, dagad: szövevényes pletyka, szószaporítás. Kása, ha egy edényből kifolyik: meggondolatlanul kifecsegsz valamit.

KÁTRÁNY -Értelmetlen ragaszkodás.

KÁTYÚ - Önmagáért beszél. Bajba jutottál.

KÁVÉ - Babkávé: spórolsz, kicsit többet is megengedhetnél magadnak. Feketekávé mokka: könnyelműnek ítélt, valójában ésszerű viselkedés; ajándékot adtál annak, aki ezt megérdemelte. Tejeskávé: rossz szokásoddal felhagyni készülsz. Kávéfőző gép: erőlködés. Kávédaráló: unalmas háztartási munka, nem kedved szerint való vendégeskedés.

KÁVÉHÁZ - Tehetség, amit nem használsz ki.

KÉK (szín) - Hidegség, féltékenység. Kék ember: addig packáztál, míg elvesztetted valakinek a szeretetét. Kék arc: féltékenység, múló érzelmek, amelyek ellen nem tehetsz semmit.

KÉMÉNY - Ha messziről látod: régóta őrlődsz, pihenésre vágysz. Füstölő kémény: gond. Gyárkémény: ijedtség. Ledőlő kémény: szorongás. Kémény, ha megfogod, átöleled: férfiálomban: rideg környezet, nők álmában: szexuális bátortalanság, amit több-kevesebb sikerrel. palástolsz; elhallgatod szerelmi igényeidet.

KÉMÉNYSEPRŐ - Optimizmus.

KÉNSAV - L. Vitriol.

KÉP - Lásd: FESTMÉNY, FÉNYKÉP

KÉPESLAP - Eseményhiány; lustaság.

KÉPLET - Ragaszkodás a formaságokhoz. Diákálomban: vizsgadrukk

KÉPTELENSÉG - Az a sokszor előforduló nyomasztó álom, amikor valamit nem bírsz megtenni; ütni, kilátni, menekülni szeretnél, de kezed nem bírod mozdítani, hangot nem tudsz adni, lábad nem engedelmeskedik, akárha megbénultál volna stb. Mindig az adott eseményhez, álombeli történéshez való kettős viszonyulás; például: a vádtámadó útonállót szeretnéd ártalmatlanná tenni, magad vele szemben akár ütéssel is megvédeni, ugyanakkor szeretnél egy kalandos história, akár egy rablótámadás hőse is lenni; esetleg vágyaid mondjuk, hogy megüss valakit ellen erkölcsi érzéked tiltakozik. Az álombéli képtelenségnek annyi formája létezik, hogy csak általánosságban lehet vele foglalkozni, de a fentiek figyelembevételével érdemes elgondolkozni rajta az álmodónak. Az álombéli képtelenség kínos érzésével nemcsak mozgásokban találkozhatunk; gyakori álom, hogy ajtó válik becsukhatatlanná, vagy eltűnik onnan, ahol lennie kellene fürdőszoba, WC, valószínűnek tartom, hogy az ilyen álmokat ugyanaz a kettős, egymásnak ellentmondó érzelmek okozzák. Végül tekintetbe kell venni azt az egyszerű magyarázatot is, amely szerint fekszel azon a kezeden, amellyel álmodban éppen valamit tenned kellene, az álombeli képtelenség-kezed mozdíthatatlanságának - képzetét ez okozza.

KÉRDŐJEL Körültekintő véleményalkotás; tárgyilagosság.

KÉRDŐÍV -Kisebb fajsúlyú esetleg hivatalos csalásra készülsz, vagy elkövettél ilyet.

KÉREG - Nehezen, vagy egyáltalán nem látod be a tévedésed. Kérges kéz: ha a sajátod: mással végeztettél el egy rád osztott feladatot; ha másé: tisztelet.

KÉRVÉNY Megtagadtál egy olyan szívességet, amelyet könnyen meg is tehettél volna.

KÉS - Agresszivitás. Férfiálomban: fenyegetettség. Női álomban: gonosz indulatok. Késsel ha rádtámadnak: nőknél: neked is terhedre vannak a saját indulataid, érzed, hogy ennyi hiba nincs is a világon, mint amennyit Te képes vagy találni másokban. Férfiálomban: rossz partnerkapcsolat, megalázó visszautasítás. Ha Te támadsz késsel - nők álmában: kritikátlanság; egyetlen mércét ismersz, a magadét. Férfiálomban: kiszolgáltatottság, amely miatt szenvedsz, de nem vagy képes tenni ellene. Levegőben, magától mozgó, rémületet keltő kés: régóta tűrsz; a békesség kedvéért alkalmazkodsz, megalkuszol, valójában gyilkos indulatok halmozódnak fel benned, amiknek a kitörésétől joggal tartasz. Sok kés: sok felgyűlt indulat, amelyet nem akkor és ott adsz ki magadból, ahol az helyénvaló lenne.

KÉSZLET Étkészlet: jutalom, amelyet megérdemelsz. Szerszámos készlet: olyan jutalom, elismerés, amit azért kaptál, hogy még többet vállalj; rádsóztak egy feladatot.

KÉVE - Kevés szabadság, szabad idő. Kévét kötni: sommás gondolkodás.

KÉZ -Intelem. Fenyegető kéz: buta tanácsot kaptál. Hideg kéz: viszonzatlan szerelem, csalódás.

KÉZIFÉK Bátortalan kísérlet valakinek a megnyerésére; fogadkozás, ígéret, amit nem tartasz meg.

KÉZIMUNKA -Felkészültség; rátermettség. Örömmel végzett munka.

KÍGYÓ - Csábítás, amelynek szívesen engedsz, ha nem éppen Te vagy a csábító. Kígyó, ha rémületet, iszonyt ébreszt, - nők álmában: nem kívánt szex, rossz partnerkapcsolat. Férfiak álmában: elutasított vágyak, küzdelem, amelyet önmagaddal folytatsz. Kígyó, ha kedvesnek, szépnek látod, nem félsz tőle - nőknél: tényleg egyenértékű a férfiakkal és ezt nem szólamokkal, munkahelyi hangoskodással bizonyítod. Férfiak álmában: jó önismeret, kiváló feladatmegoldó képesség. Kígyó, ha az ágyadban találod: olyan érzelem, vágy, amit nem érzel a sajátodénak. Kígyó, ha megmar: - nőknél szerelmi csalódás, elhagytak, pedig Te - úgy hiszed - mindent megtettél. Férfiak: álmában: titkos, kínzó vonzalom. Kígyót ütni: megölni: nőknél: agresszivitás, utálod a férfiakat, úgy gondolod, kihasználnak; szexualitást eszköznek tekinted, amellyel célt lehet érni. Férfiaknál: bűntudat, szorongás. Kígyó, ha rádtekeredik és nem szabadulsz tőle: gyötrelmes szerelem. Kígyó, ha hozzád ér és hidegsége, érintése kellemes érzést kelt: anyagi előnyökért létesített kapcsolat hogy finom legyek.

KÍNA - Udvariasság, tapintat.

KÍNZÁST látni - Kínozni valakit, kínzást elszenvedni: nem vagy képes egyenrangú barátság, kapcsolat kialakítására. Vagy fölényeskedsz vagy meghunyászkodsz.

KÍSÉRTET - Ha ijesztő: rossz lelkiismeret, ha barátságos; nem ébreszt félelmet: elfogadod magad és másokat olyannak, amilyenek; kiegyensúlyozottság, tolerancia. Kísértet fehér lepelben: érzelmi, értelmi gazdagodás. Áttetsző kísértet: jó emberismerőnek hiszed magad, úgy hiszed, belelátsz másokba; vigyázz, könnyen tévedsz! Kísértet, ha üzenetet hoz, tanácsot ad: tisztában vagy a saját esendőségeddel.

KÓKUSZDIÓ - Nem riadsz vissza a nehézségektől; jól sejted, hogy fáradozásaid szép eredményt hoznak. Kókusztej: kedves malackodás.

KÓRHÁZ Legtöbbször a betegségtől való félelem jele; halogatott elintéznivaló, amellyel magadnak tartozol; saját magad háttérbe szorítása más, fontosabbnak vélt dolgok miatt; kórházban ápoltatni: panaszkodási hajlam, gyengédség utáni vágy; kórházban látogatni olyat, aki már nem él: keserű érzés mulasztások miatt; önhibádon kívül nem tudtál mindent megtenni, amit szerettél volna, más, tényleg fontos dolgok akadályoztak. Olyant látogatni, aki él és egészséges nincs kórházban: aggodalom magad miatt, elhanyagolod egy bajodat; ismeretlent kórházban meglátogatni: nem vallod be magadnak, hogy utálsz valakit, akit szeretned kellene. Kórházi ápoló: gyengédség. Kórházban eltévedni: azt képzeled, hogy van a dolognak végső magyarázata és azt keresed. Ismeretlen kórházban jól kiigazodni, otthonosnak érezni: hipochondria; kórházban bármilyen körülmények között jól érezni magad: intimitásra, testi gyengédségre vágysz, de azt nem a megfelelő körülmények között keresed; a  Fodrász álomnak a szigorított változata.

KÓRUS - Szembehelyezkedés; lázadás; eretnek gondolatok.

KÓSTOLNI - Kielégítetlen kíváncsiság.

KŐ - Magadra erőltetett szerep; a gyengeségtől való irtózás.

KÖD - Félelem; bizonytalanság; rossz viszony a valósághoz.

KÖLCSÖN - Adni - társasághiány; kapni - feleslegesen sajnáltatod magad.

KÖLDÖK - Szerep, melyet éretlenül vállaltál. Gyermekedhez gyerekesen viszonyulsz; belekényszerültél egy helyzetbe, ahol igyekszel megállni a helyed.

KÖLNIVÍZ - Lásd: ILLATSZER

KÖLTÖZKÖDNI - Nagy megpróbáltatás; megújulás.

KÖNNY Szerénység, visszafogottság. Könny ízét érezni: Jól át tudod érezni mások hangulatát, különösen szomorúságát.

KÖNYV - Általában: tekintélytisztelet; a nyomtatott betű, szöveg iránti bizalom. A könyv álombeli felbukkanása hited és tapasztalatod közötti ütközés. Verseskönyv: sejtelmek, amelyeket jobban szeretnél távol tartani magadtól. Imakönyv: útmutatást vársz. Szótár: feledékenység. Telefonkönyv: félrevezetnek. Szakácskönyv: gondoskodás. Nyelvtankönyv: meglepetésedre olyanhoz vonzódsz, aki nem kifejezetten a zsánered. Szakkönyv: félsz az érzelmektől. Könyvben, ha neked szóló üzenetet találsz: légy óvatos a saját ítéleted illetően; ha értelmetlennek tartott szöveget olvasol: közel jársz egy megoldáshoz. Álmoskönyv: tetszés szerinti válogatás több rendelkezésedre álló csacsiság között. Tankönyv: szabadelvűséged miatt rossz véleménnyel vannak rólad.

KÖPÉS-Gondoskodás; felülkerekedési, győzelmi ábrándok. Ha leköpnek: saját jellemedbe vetett szilárd hit.

KÖRMENET Elvesztett érzelem, csalódás.

KÖRZŐ - Kényszeres pontosság; állandó mulasztásérzés.

KÖRÖM - Megbántottság; bántás; rosszindulat. Gyerekes bosszúvágy: harc, amit saját magaddal folytatsz. Karmolni: nem bírtad visszatartani egy megjegyzésed, amellyel megbántottál valakit, és ami rossz tréfa volt. Karmolás, ha rajtad: neked tettek kellemetlen megjegyzést, ráadásul nem tudtál rá jó riposztot, utóbb jutott eszedbe, hogy mit kellett volna mondanod. Körmöd, ha szokatlanul gyorsan hosszúra nőne: álszerénység; magadra erőltetett szerepe; tetszelegsz önmagadnak a megértő jóbarát szerepben. Állati köröm karom, ami ellenedre tör: rossz viszonyaidért, perpatvaraidért magadban keresd a hibát; olyan önmarcangolás, ami végül is hasznodra válik. Körömlakk: alakoskodás; a bizalmába férkőzöl valakinek, és ezt nem jószándékkal teszed. Műköröm: egzisztenciális bizonytalanság; zavaros körülmények; rossz érdekérvényesítés; dobozban lévő műköröm: megharagszol azokra, akik segítenek rajtad.

KÖTÉNY-Apró titok, amit többre értékelsz, mint amit valójában ér. Kamaszlány álmában: olyan testi fejlődés, amelyre a lélek még készületlen.

KÖZSÉGHÁZA Perpatvar a rokonok között; igyekszel titkolni valami családi dolgot.

KÚT - A jövő jelképe. Kútba kiabálni: tervezgetés. Kútba esni: türelmetlenség lásd még: zuhanás; kútból inni: a mának élsz. Gémeskút: nem tudsz hogyan dönteni; mindig más és más elképzeléseid vannak a jövődet illetően. Kútból kimászó ember: szerencsés ismeretség. Kútból ha kimászol: összeköttetéseid révén előnyös helyzetbe kerülsz.

KÜLDÖNC - Tartozás; nem adsz vissza valamit, esetleg egy könyvet, arra gondolván, hogy hátha a tulajdonosa megfeledkezett róla; kis linkeskedés.

KÜLFÖLD - Általában: elhessegetsz magadtól egy kényelmetlen gondolatot; lásd még az illető ország nevénél. Ha nem ismered a helyet, ahol álmodban vagy, csak annyit tudsz, hogy külföldön: nagyon jól tudod, hogy mit kellene tenned, de a legkülönbözőbb kifogásokat találod ki önmagad számára halogatásod okául.

KÜRT - Többet beszélsz a kelleténél.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Azota39

(Tisub74, 2019.01.15 22:10)

https://crazyalfred101.tumblr.com
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/zenavil-tadalafil-comprar-sin-receta-fiable
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-cyvel-sin-receta-ahora-ecuador-cyvel-40-mg-sin
http://bioimagingcore.be/q2a/50084/viagra-o%C3%B9-achat-achat-viagra-internet-canada
http://brooklynne.net/profiles/blogs/sollevare-bas-prix-acheter-sollevare-en-toute-confiance
http://javamex.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-de-videnfil-sildenafil-citrate-n-o-precisa
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-nor-vibrax-25-mg-nor-vibrax-generic-in-usa
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/achat-rapide-zerect-site-fiable-sildenafil-citrate-en-ligne
https://www.olliesmusic.com/blog/11762/oР“в„–-acheter-du-bicalutamide-50-mg-en-ligne-bicalutamide-50-acheter-pharmacie/
https://www.mysocialpeople.com/blogs/2137/11906/como-posso-comprar-generico-zyad-tadalafil-sem-receita-medica-i
http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/buy-doxycycline-online-how-can-i-order-vibramycin-in-verified
http://www.collabzo.com/pwrportal/blogs/56/12538/o-commander-neoral-100-mg-en-li
https://www.nettingchat.com/blogs/post/47766
http://foodtube.net/profiles/blogs/cheap-meriday-25-mg-order-online-where-can-i-purchase-sildenafil
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/puedo-comprar-viagra-100-mg-sin-receta-fiable
http://www.facecool.com/profiles/blogs/varofil-sildenafil-citrate-25mg-sur-le-net-baisse-prix-acheter
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-mclafil-tadalafil-40mg-sin-receta
http://bricolocal.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-tadonis-60mg-sin-receta-r-pido-espa
http://bricolocal.com/profiles/blogs/order-mecfil-no-rx-can-i-buy-sildenafil-citrate-cheap

Berah42

(Ezuqa89, 2019.01.15 17:45)

http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-lisinopril-5-mg-con-seguridad http://soruanaliz.com/index.php/18894/sialis-tadalafil-generique-meilleur-tadalafil-luxembourg http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/purchase-low-price-zilden-50-mg-where-to-buy-sildenafil-citrate http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/comprar-avafil-120mg-gen-rico-de-confianza-via-internet-rep-blica http://kutoos.unifiedly.com/blogs/post/204878 http://javamex.ning.com/profiles/blogs/purchase-generic-supergra-25-mg-online-where-can-i-purchase http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-rosytona-sildenafil-citrate-buen-precio http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/buy-mesalamine-cheap-where-to-buy-mesalamine-otic http://jaktlumaczyc.pl/70892/farmacia-online-comprar-generico-asendin-amoxapine-segura http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/dinamico-sildenafil-citrate-50mg-como-puedo-comprar-sin-receta-de http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-comprar-no-brasil http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/order-tadgo-60-mg-on-sale-where-to-purchase-tadalafil-cheap http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-androz-200-mg-online-50-mg-androz-cost http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/discount-precose-50-mg-order-online-where-to-order-acarbose-free http://wu-world.com/profiles/blogs/comprar-generico-zydalis-tadalafil-60-mg-sin-receta-urgente http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-100mg-pas-cher-acheter-sildenafil http://whazzup-u.com/profiles/blogs/viagra-200mg-order-online-can-i-buy-sildenafil-citrate-guaranteed http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/pahtension-sildenafil-citrate-o-achat-commander-du-pahtension-au http://www.blog.ahsfoundation.co.uk/blogs/post/57144#sthash.L8AqbzZ9.YD1L9oTa.dpbs http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/buy-vigorex-200mg-online-buy-canadian-vigorex-online http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/thioridazine-en-ligne-bon-prix-achat-livraison-72h-comment

Bepow64

(Nufeg62, 2019.01.15 17:22)

http://foodtube.net/profiles/blogs/commander-pilule-en-ligne-bamirac-sildenafil-citrate-bas-prix
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-h-for-tadalafil-gen-rico-barato-pela
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/buy-ernafil-200mg-on-sale-where-can-i-order-sildenafil-citrate
http://explicitty.com/blogs/2196/40865/onde-comprar-o-generico-de-adcirca-online-brasil
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/vorst-m-50-mg-comprar-sin-receta-barato-rep-blica-de-chile
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-viagra-25-mg-gen-rico-via-internet-rep
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/epivir-donde-puedo-comprar-sin-receta-de-calidad-chile-comprar
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-fluvoxamina-luvox-gen-rico-n-o-precisa
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/alesse-0-25-mg-comprar-r-pido-dominicana
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/comprar-tioridazina-100mg-com-desconto-brasil
http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-dali-40mg-gen-rico-sem-prescri-o-on-line
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-cialis-tadalafil-sin-2
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/duphaston-comprar-env-o-libre-espa-a
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/bimatoprost-donde-comprar-sin-receta-en-internet-argentina
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/commander-en-ligne-freeya-sildenafil-citrate-100mg-bon-prix-avec

Ofupa90

(Ecito47, 2019.01.15 16:32)

http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-betafortan-sildenafil-citrate-por-internet http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-maxigra-50-mg-con-garantia-espa-a http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-agitafil-40-mg-con-visa-guatemala http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=20603&qa_1=famvir-famciclovir-comprar-comprar http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/generique-modrasil-sildenafil-citrate-50-mg-achat-sildenafil http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/sex-men-comprar-fiable-chile https://lepchat.com/blogs/post/26391 https://www.olliesmusic.com/blog/20299/cГіmo-realizar-un-pedido-meloxicam-con-garantia-paraguay-comprar-mobic-sin-r/ http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/site-fiable-pour-achat-rozgra-sildenafil-citrate-130mg-ou-trouver http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/tinidazole-500mg-comprar-en-una-farmacia-online-con-un-descuento http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/felodipinum-comprar-con-garantia http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/tetraciclina-onde-comprar-gen-rico-com-garantia-online-brasil https://entorpecida1.tumblr.com http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/prempro-bas-prix-en-ligne-site-fiable-prempro-0-625-vente http://sn.ras.ru/index.php/blogs/1118/51252/order-refeel-60-mg-safely-buy https://www.olliesmusic.com/blog/15019/oГ№-acheter-en-ligne-raloxifene-60mg-securise-raloxifene-generique-en-ligne/ http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-do-havante-25mg-entrega-48h

Fodab72

(Sebul07, 2019.01.15 16:18)

http://bricolocal.com/profiles/blogs/vigramax-sildenafil-citrate-200mg-commander-site-fiable http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/luvagra-200-mg-en-ligne-moins-cher-acheter-securise-luvagra-le http://brooklynne.net/profiles/blogs/acheter-pilule-anaus-sildenafil-citrate-bon-marche-securise https://www.olliesmusic.com/blog/32009/farmacia-online-donde-comprar-generico-aciclovir-sin-receta-rГЎpido-espaГ±a-c/ http://showmeanswer.com/index.php?qa=38148&qa_1=order-low-price-sildaristo-120-online-sildaristo-amsterdam http://property.ning.com/profiles/blogs/purchase-cheap-lodipin-5-10-mg-where-to-buy-lodipin-5-dublin http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/order-lumix-25-mg-cheap-how-to-buy-sildenafil-citrate-cheap http://soruanaliz.com/index.php/19407/donde-mirtazapina-entrega-r%C3%A1pida-comprar-remeron-internet http://bioimagingcore.be/q2a/49889/order-cialis-20mg-online-where-to-order-tadalafil-without-rx http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-videnfil-buen-precio-el-salvador http://jaktlumaczyc.pl/68690/comprar-dilantin-phenytoin-generico-precisa-receita-phenytoin http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-lysto-120mg-barato-puerto http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-sensex-sildenafil-citrate-25mg-en-ligne-bas-prix http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/sildamax-sildenafil-citrate-como-comprar-pago-visa-sildamax-chile http://foodtube.net/profiles/blogs/vidalista-tadalafil-donde-comprar-sin-receta-en-internet-espa-a http://recampus.ning.com/profiles/blogs/avanafilo-50mg-como-comprar-mas-barato-espa-a http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-cialis-tadalafil-20-mg-sin-receta http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/dali-tadalafil-onde-comprar-gen-rico-urgente-brasil http://whazzup-u.com/profiles/blogs/ribavirine-o-achat-bon-prix-ou-peut-on-acheter-du-rebetol-sans http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/sildenafil-macleods-bas-prix-internet-viagra-soft-usa-ordonnance http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-losartan-100mg-urgente-rep-blica http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/comprar-labsamax-online-nicaragua-comprar-sildenafil-citrate-25

Loqor01

(Sokas31, 2019.01.15 14:55)

http://clan.hupshup.com/blogs/post/14236 http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-exerdya-10mg-de-confianza-espa-a http://brooklynne.net/profiles/blogs/o-acheter-du-masacline-tetracycline-generique-bas-prix-site http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/order-intigra-25mg-cheap-intigra-sachets-buy http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-tigerfil-100-mg-con-seguridad http://bobford.ning.com/profiles/blogs/purchase-silnafil-120mg-buy-silnafil-without-no-prescription http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=20903&qa_1=sildenafil-citrate-marche-o%26%23249-acheter-lifter-internet http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/esantop-buy-online-how-to-purchase-sildenafil-citrate-quick http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/betafortan-sildenafil-citrate-100mg-o-acheter-bon-prix-betafortan http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/zumbar-130-mg-acheter-moins-cher-acheter-zumbar-150-generique http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-tornetis-r-pido-panam http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/order-generic-pramil-150mg-online-pramil http://flutes.ning.com/profiles/blogs/h-for-10mg-comprar-gen-rico-sem-prescri-o-brasil http://snopeczek.hekko.pl/228609/seler-150mg-order-generic-seler-buy-france http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/d-nde-comprar-silagra-100-mg-urgente-estados-unidos http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/buy-erosfil-online-generic-erosfil-pharmacy-reviews-online http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/medovigor-order-online-how-can-i-order-sildenafil-citrate-quick http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-dapoxetina-30mg-sin-receta-con-garantia http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/dali-tadalafil-10mg-comprar-sem-prescri-o-internet-portugal http://www.facecool.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-salbutamol-gen-rico-de-confianza-on-line http://recampus.ning.com/profiles/blogs/vigorex-pas-cher-acheter-en-ligne-2018-sildenafil-citrate http://movsam.ning.com/profiles/blogs/comprar-acido-ursodesoxicolico-actigall-gen-rico-envio-urgente http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-viagra-sildenafil-citrate-100mg-sin http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-cialysinfort-tadalafil-60-mg-vente-de-tadalafil-en http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-paxil-20mg-de-confianza-venezuela

Eziyu53

(Batak07, 2019.01.15 13:35)

http://opencu.com/profiles/blogs/comprar-tazzle-sin-receta-de-forma-segura-paraguay http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/oneaid-tadalafil-60mg-au-rabais-sans-ordonnance-acheter-tadalafil http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/sparfloxacin-order-sparfloxacin-price-usa http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/buy-tornetis-150mg-on-sale-online-pharmacy-cheap-tornetis http://wu-world.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-tada-diario-entrega-r-pida-pela-net-rep http://movsam.ning.com/profiles/blogs/zyad-60mg-puedo-comprar-y-pagar-con-mastercard-dominicana http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/sildara-sildenafil-citrate-comprar-gen-rico-com-desconto-rep http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/buy-adegra-how-to-purchase-sildenafil-citrate-in-approved http://brooklynne.net/profiles/blogs/order-generic-neovletta-0-03-0-15-mg-where-to-buy-ethinyl http://www.themindbook.org/nmp/blogs/post/419 http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/order-betafortan-buy-betafortan-online-with http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/buy-discount-exerdya-40-mg-real-exerdya-40mg-prescription-price http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/como-comprar-tada-diario-tadalafil-via-internet-comprar-tada http://www.facecool.com/profiles/blogs/o-acheter-du-en-ligne-nateglinide-bas-prix-nateglinide-60 http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/comprar-cefdinir-300-mg-sin-receta-en-l-nea-comprar-omnicef-en-la http://ultimatefandomsite.com/oxwall/blogs/post/5086 http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/buy-tada-40mg-online-ordering-tada-australia http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/cialis-o-acheter-moins-cher-tadalafil-moins-cher-pharmacie-paris http://dmoney.ru/36226/zirconia-acyclovir-comprar-online-comprar-acyclovir-linea http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/phragra-sildenafil-citrate-120mg-en-ligne-baisse-prix-commander http://movsam.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-generico-regalis-40mg-sin-receta-en-l-nea-dominicana http://recampus.ning.com/profiles/blogs/acheter-firmel-200-mg-en-ligne-o-acheter-sildenafil-citrate-au http://lifestir.net/blogs/post/74460 http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/taxier-sildenafil-citrate-50mg-baisse-prix-achat-de-taxier-en http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-clarinex-5-mg-en-internet-chile-comprar http://quainv.com/blogs/post/49719#sthash.bo5wQimp.jYpxN0dU.dpbs http://foodtube.net/profiles/blogs/viagra-200mg-pas-cher-achat-viagra-veritable http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/order-lamotrigine-25-mg-where-to-purchase-lamictal-online http://www.prds66.fr/profiles/blogs/arpamyl-verapamil-comprar-gen-rico-sem-receita-via-internet

Wesop87

(Renif87, 2019.01.15 12:14)

http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-tada-tadalafil-60mg-com-desconto
http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/67/12286/zimagra-130mg-buy-online-zimagra-average-price
http://bricolocal.com/profiles/blogs/ciavor-diario-tadalafil-como-comprar-r-pido-na-internet-brasil
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-cialis-buen-precio-andorra
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/achat-de-en-ligne-thyroxine-bon-marche-sans-ordonnance-synthroid
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/cheap-rozgra-100mg-buy-online-real-rozgra-online
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/order-sildegra-50mg-no-rx-how-much-does-sildegra-cost-in-usa
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/viagra-130mg-onde-comprar-envio-rapido-pela-internet-onde-comprar
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=21467&qa_1=order-cialis-10-mg-sale-can-buy-tadalafil-approved-pharmacy
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-de-zyad-60mg-entrega-r-pida-pela-internet
http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/dali-60mg-en-ligne-baisse-prix-acheter-securise-dali-en
http://ultimatefandomsite.com/oxwall/blogs/post/5635

Need tree service?

(Andrewecots1, 2019.01.15 03:38)

<a href=https://www.google.com/maps/place/Sam's Tree & Landscape, LLC/@47.7445062,-117.4142949,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x549e1c5607f35023:0xad86086abb2c142e!8m2!3d47.7445062!4d-117.4121062>tree service</a> variant4

Onare61

(Kesil41, 2019.01.15 03:13)

http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-precose-50-mg-ahora
http://explicitty.com/blogs/2081/38869/site-seguro-para-comprar-sollevare-generico-na-internet-generi
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-do-virineo-25-mg-com-desconto
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/acheter-vrai-zydafil-40-mg-tadalafil-prix-dh
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-virecta-sildenafil-citrate
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-en-ligne-vardenafil-avec-dapoxetine-20-60-mg
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/site-pour-commander-viagra-sildenafil-citrate-150-mg-viagra
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/viagra-order-cheap-where-to-purchase-sildenafil-citrate-cheap
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-viagra-entrega-r-pida
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/order-generic-pluspen-150mg-pluspen-and-sildenafil-citrate
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/puedo-comprar-generico-fexion-de-confianza-espa-a-compra-de
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/comprar-ledipasvir-sofosbuvir-harvoni-sem-prescri-o-via-internet
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-valtrex-valacyclovir-sin-receta-env-o-gratis
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/comprar-losartan-100mg-de-forma-segura
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/buy-lubagra-150mg-online-where-to-buy-generic-lubagra-online
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-zuandol-sildenafil-citra-1
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/cheap-apcalis-40-mg-order-online-where-can-i-order-tadalafil-no
http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/74/12384/farmacia-online-donde-comprar-generico-fluticasona-sin-receta-f
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/viagra-en-ligne-acheter-site-fiable-generique-du-sildenafil
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-ciavor-diario-sem-receita-brasil
http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/comprar-dejavu-200mg-gen-rico-com-frete-gr-tis-brasil
http://football.ning.com/profiles/blogs/cialysinfort-60mg-buy-cheap-cialysinfort-pills-us
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/comprar-tada-diario-tadalafil-20-mg-sem-receita-pela-net-brasil

Jurix39

(Yujip57, 2019.01.15 03:04)

http://question.hamrahmorabi.ir/index.php?qa=173964&qa_1=tadalafil-comprar-seguridad-estados-unidos-tadalafil-compra http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/revathio-donde-puedo-comprar-con-seguridad-sildenafil-citrate http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/zyad-tadalafil-40-mg-comprar-sin-receta-online-comprar-tadalafil http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/entranin-sildenafil-citrate-50mg-puedo-comprar-sin-receta-en http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/suroor-25mg-sur-le-net-commander-commande-sildenafil-citrate http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-nimotop-de-calidad-us-nimotop-30-venta-libre http://ihamodell.allpix.net.ee/blogs/post/46152 http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/quel-site-pour-acheter-viasil-sildenafil-citrate-50mg-pas-cher http://korsika.ning.com/profiles/blogs/buy-spegra-130-mg-on-sale-how-can-i-purchase-sildenafil-citrate http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/comprar-ropinirole-0-5-mg-de-forma-segura http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/havante-sildenafil-citrate-25-mg-comprar-en-l-nea-havante-100 http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=20148&qa_1=silda-ligne-baisse-acheter-trouver

Bohud83

(Wajec55, 2019.01.14 23:01)

http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-zyad-tadalafil-gen-rico-de-forma-segura http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/silvasta-sildenafil-citrate-150-mg-donde-puedo-comprar-buen http://whazzup-u.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-carvedilol-sin-receta-al http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/desogestrel-etinilestradiol-comprar-en-una-farmacia-online http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-pletal-50mg-con-seguridad-espa-a http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-100-mg-onde-comprar-gen-rico-sem http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/ciavor-diario-tadalafil-onde-comprar-gen-rico-de-confianza-brasil http://jaktlumaczyc.pl/69334/buy-falic-no-prescription-falic-for-sale-ireland http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-dynamico-de-calidad-m-xico http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/suroor-sildenafil-citrate-o-acheter-suroor-pharmacie-en-ligne http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/plusefec-100mg-buy-online-how-can-i-purchase-sildenafil-citrate http://www.facecool.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-cianeo-40-mg-sem-receita http://gennethub.com/blogs/1372/9521/site-seguro-para-comprar-havante-generico-entrega-48-horas-onli http://www.cavers.club/blogs/post/7877 http://ggwadvice.com//index.php?qa=52864&qa_1=tadalafil-comprar-gen%C3%A9rico-brasil-pre%26%23231-diario-tadalafil http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-salgim-sin-receta-buen http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/buy-vigra-50mg-where-is-the-cheapest-price-for-vigra http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/vimax-en-ligne-au-rabais-commander-paiement-mastercard-commander http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/achat-vigorama-sildenafil-citrate-120-mg-acheter-vigorama http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-nor-vibrax-sildenafil-citrate-150mg http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-viagra-con-garantia-m-xico http://foodtube.net/profiles/blogs/erassin-buy-no-rx-cost-of-50mg-of-erassin http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-generico-daygra-sildenafil-citrate-de-forma-segura http://www.facecool.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-vigorex-50-mg-de-confianza http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/buy-viridil-cheap-where-can-i-buy-cheap-viridil-the-u-k http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/purchase-zocor-10mg-online-free-cheap-zocor-pills http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/343276 http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/ledipasvir-sofosbuvir-90-400mg-comprar-sin-receta-con-seguridad http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-celeste-60-mg-con

Tiwet58

(Ecodi01, 2019.01.14 19:56)

http://www.1friend.com/blogs/2841/15448/order-bimat-no-prescription-where-can-i-order-bimatoprost-no
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/viripotens-buy-safely-how-to-buy-sildenafil-citrate-in-trusted
http://snopeczek.hekko.pl/229828/nufaclav-250mg-low-price-nufaclav-prescription-online-order
http://brooklynne.net/profiles/blogs/fluvoxamine-en-ligne-bon-marche-commander-site-fiable-acheter
http://dmoney.ru/37027/achat-rapide-cialysinfort-cout-du-cialysinfort-generique
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/revatio-20-mg-onde-comprar-sem-receita-internet-quanto-custa-uma
http://answers.codelair.com/22045/como-comprar-cianeo-tadalafil-gen%C3%A9rico-quanto-custa-portugal
http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/minuslip-200mg-puedo-comprar-sin-receta-env-o-libre-guatemala
http://football.ning.com/profiles/blogs/order-dali-40mg-low-price-can-i-order-tadalafil-in-verified
http://www.cavers.club/blogs/post/8081
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/order-generic-galotam-150-mg-can-i-order-sildenafil-citrate
http://barbershoppers.org/blogs/post/45069
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/dali-tadalafil-donde-comprar-sin-receta-de-confianza-paraguay
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-valedonis-120-mg-de-confianza-colombia
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=22054&qa_1=buy-finegra-120-online-buy-generic-finegra-canada-pharmacy
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-famciclovir-250-mg-urgente-usa
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/edgon-tadalafil-20mg-comprar-fiable-chile-comprar-tadalafil-40mg
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/leflunomide-comprar-en-una-farmacia-online-fiable-rep-blica-de
http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/comprar-sollevare-25mg-gen-rico-de-forma-segura-internet
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/alfacalcidol-0-001mg-como-puedo-comprar-en-farmacia-online-chile
http://answers.codelair.com/22849/generique-sildenafil-citrate-acheter-sildenafil-citrate

Cicix28

(Qofar97, 2019.01.14 19:56)

http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/order-vegarra-100mg-where-can-i-buy-sildenafil-citrate-free http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/escitan-130mg-comprar-gen-rico-on-line http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-tantrix-120mg-gen-rico-urgente http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/buy-apicalis-40mg-safely-buy-apicalis-for-uk http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/order-anaus-50mg-no-rx-can-i-buy-sildenafil-citrate-in-approved http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/order-pasport-10mg-without-rx-can-you-buy-pasport-over-the http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/xex-sildenafil-citrate-puedo-comprar-por-internet-estados-unidos http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/purchase-discount-selegiline-5-mg-online-how-to-order-eldepryl-in http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/cheap-tadanafil-40-mg-buy-online-tadanafil-online-pharmacy-greece http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/site-serieux-pour-commander-viagra-sildenafil-citrate-25mg http://javamex.ning.com/profiles/blogs/order-adagrin-100mg-on-sale-adagrin-chicago-where-to-buy http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/bimatoprost-donde-comprar-y-pagar-con-mastercard-reino-de-espa-a http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/commander-pilule-darculin-sildenafil-citrate-en-ligne-darculin http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/amoxicilina-comprar-en-farmacia-en-linea-con-seguridad-m-xico http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/low-price-sanagra-200mg-order-online-how-much-is-sanagra-per-pill http://wu-world.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-vigrasol-25-mg-sin-receta-en-internet http://whazzup-u.com/profiles/blogs/o-acheter-pycalis-tadalafil-prix-tadalafil-france-original http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/hydroxyzine-buy-cheap-can-you-buy-hydroxyzine-over-the-counter-in

Femat67

(Loxeq14, 2019.01.14 17:57)

http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-cialis-60-mg-e-quanto-custa-brasil
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-fluconazol-150-mg-r-pido-ecuador
http://soruanaliz.com/index.php/17359/tadalafil-dapoxetine-commander-livraison-discrete-montreal
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/achat-de-en-ligne-anastrozole-le-prix-du-medicament-arimidex
http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-telmisartan-pago-mastercard
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/comprar-viagra-sildenafil-citrate-gen-rico-urgente-brasil
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/tantrix-100-mg-como-comprar-sin-receta-de-forma-segura-rep-blica
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=20919&qa_1=cialis-como-posso-comprar-gen%C3%A9rico-sem-receita-brasil
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/commander-du-vrai-erector-sildenafil-citrate-en-ligne-livraison
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-metronidazol-sin-receta-de-confianza-andorra
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-zyad-com-desconto-online-brasil
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/donde-para-ordenar-dynafil-100-mg-sin-receta-en-l-nea-espa-a
http://snopeczek.hekko.pl/229675/buy-ikolis-60mg-how-can-i-purchase-tadalafil-quick-shipping

Ugawo63

(Webun24, 2019.01.14 13:08)

http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/calan-comprar-online http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-prograf-tacrolimus-0-5-mg-pre-o http://www.facecool.com/profiles/blogs/low-price-sildeagil-50mg-order-online-order-sildeagil-and http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-raloxifeno-urgente-per-comprar-evista-receta-m http://question.hamrahmorabi.ir/index.php?qa=159144&qa_1=sildenafil-citrate-comprar-rep%C3%BAblica-ecuador-sildenafil http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/dynafil-generique-commander-site-fiable-dynafil-pro-en-ligne http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/order-taxier-cheap-how-to-buy-sildenafil-citrate-fast-shipping http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/achat-de-en-ligne-sildofil-sildenafil-citrate-bon-prix-avec http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/purchase-desogestrel-ethinylestradiol-0-15-0-02-mg-how-can-i-buy http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/amlodipine-5mg-comprar-en-farmacia-en-linea-aprobada-el-salvador http://question.hamrahmorabi.ir/index.php?qa=184773&qa_1=silderec-comprar-receta-argentina-sildenafil-citrate-comprar http://showmeanswer.com/index.php?qa=35866&qa_1=voltaren-onde-comprar-com-frete-gr%C3%A1tis-online-brasil http://www.sobgamers.com/gamer/blogs/post/103742 http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-vilas-tadalafil-40mg-sin http://flutes.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-repaglinida-env-o-gratis http://www.1friend.com/blogs/2841/14606/ou-acheter-du-en-ligne-viagra-sildenafil-citrate-130-mg-meille http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/aciclovir-comprar-en-farmacia-online-aprobada-reino-de-espa-a http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/order-discount-senagra-100mg-online-order-senagra-usa http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-zyad-tadalafil-40mg-gen-rico-qual-o-pre-o-de http://whazzup-u.com/profiles/blogs/buy-cheap-tagil-60mg-online-how-to-purchase-tadalafil-no-need http://amusecandy.com/blogs/post/422254 http://football.ning.com/profiles/blogs/buy-low-price-omegra-25-mg-online-can-i-order-sildenafil-citrate http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/degra-sildenafil-citrate-25mg-moins-cher-site-fiable-acheter-du http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-megalis-tadalafil-sin-receta-al-mejor-precio http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/order-cialysin-40-mg-cheap-cialysin-backorder

Ezeye16

(Havih30, 2019.01.14 12:44)

http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/acheter-erassin-sildenafil-citrate-120mg-sildenafil-citrate-200mg http://showmeanswer.com/index.php?qa=36641&qa_1=order-generic-mitalis-10mg-buy-mitalis-at-canadian-pharmacy http://destinosexotico.com/blogs/post/30503 http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/buy-getgo-without-prescription-how-to-buy-tadalafil-in-trusted http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/ciavor-como-posso-comprar-gen-rico-envio-24-horas-internet http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-danocrine-sin-receta-buen-precio http://korsika.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-do-tada-diario-tadalafil-20mg http://korsika.ning.com/profiles/blogs/discount-viagra-120mg-buy-online-where-to-purchase-sildenafil http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/order-furazolidone-online-how-to-purchase-furoxone-in-trusted http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/clozapina-clozaril-como-posso-comprar-de-confianza-on-line http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/comprar-generico-viripotens-sildenafil-citrate-50-mg-con http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/acide-ursodesoxycholique-sans-ordonnance-acide-ursodesoxycholique http://whazzup-u.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-gen-rico-videnfil-e-quanto-custa-on-line-no http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-furazolidone-100-mg-sin-receta-1 http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/trouver-du-ezequel-ezequel-generique-fabrique-en-inde http://property.ning.com/profiles/blogs/comprar-duroval-sildenafil-citrate-sin-receta-en-internet-rep http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/order-tranky-cheap-buy-tranky-markham http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/discount-sinemet-10-mg-order-online-where-to-order-carbidopa http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-o-achat-bon-marche-viagra-120-sans http://flutes.ning.com/profiles/blogs/comprar-carbidopa-levodopa-gen-rico-menor-pre-o http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-venlafaxin-venlafaxine-75mg-r http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/ratigra-sildenafil-citrate-150mg-o-en-commander-bon-marche http://bobford.ning.com/profiles/blogs/comprar-rosuvastatina-sin-receta-en-internet-paraguay http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/commander-vrai-avengra-200-mg-en-ligne-bon-prix-sans-ordonnance http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=68364&qa_1=acido-mefenamico-500mg-comprar-receta-entrega-r%C3%A1pida-bolivia http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/meilleur-site-achater-cialysinfort-tadalafil-cialysinfort-en http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=19316&qa_1=sildenafil-citrate-verified-medstore http://dmoney.ru/37793/comprar-online-brasil-sildenafil-citrate-gen%26%23233-pre%26%23231 http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/comprar-leflunomida-sin-receta-en-farmacia-online-chile http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/o-commander-du-en-ligne-cialis-bas-prix-livraison-discrete

Wexer74

(Fayer79, 2019.01.14 11:48)

http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/budesonide-0-1-mg-sans-ordonnance-commander-mastercard-prix
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-viagra-130mg-sin-receta-mas-barato
http://www.gorelations.com/blogs/5211/40103/comprar-generico-segurex-sin-receta-de-confianza-argentina-com
http://answers.codelair.com/21809/dragul-100mg-achat-internet-sildenafil-citrate-ordonnance
http://www.facecool.com/profiles/blogs/cheap-synthroid-100mg-order-online-where-to-buy-thyroxine-cheap
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/diserec-sildenafil-citrate-25mg-en-ligne-commander-livraison
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/site-serieux-achat-minipress-5-mg-minipress-pour-femmes-acheter
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vizarsin-120mg-sin-receta-con
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/vigoril-100mg-o-achat-en-ligne-sildenafil-citrate-200-prix-en
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-tada-diario-tadalafil-n-o
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/tagil-tadalafil-bas-prix-site-fiable-tadalafil-canada-commander
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vasotec-5-mg-sin-receta-pago-visa
http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-apcalis-sx-tadalafil-10mg-acheter-apcalis-sx-60mg
http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/renedema-buy-online-can-you-buy-renedema-over-counter-holland
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-lupigra-sin-receta-urgente-panam
http://javamex.ning.com/profiles/blogs/pluspen-25mg-buy-where-to-buy-sildenafil-citrate-no-prescription
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/recherch-achat-duralis-tadalafil-60mg-tadalafil-pharmacie-vente
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/atomoxetina-como-puedo-comprar-sin-receta-al-mejor-precio-rep
http://bricolocal.com/profiles/blogs/achat-de-fulfeel-le-prix-du-sildenafil-citrate-en-algerie
http://socialchangesa.com/blogs/post/25845

Muvof53

(Elece25, 2019.01.14 11:37)

http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/viagra-puedo-comprar-env-o-gratis-republica-de-colombia http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/doxepina-comprar-en-farmacia-online-r-pido-paraguay-comprar http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=21313&qa_1=securise-tantrix-marche-mastercard-sildenafil-citrate-forum http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/syalpha-tadalafil-bas-prix-2018-acheter-du-tadalafil-sur-internet http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-agitafil-urgente-rep-blica-federativa-do http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-erythromycin-500-mg-sin http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-brainal-nimodipine-30mg https://www.olliesmusic.com/blog/25514/lithium-300-mg-comprar-rГЎpido-venezuela-comprar-lithobid-online-seguro/ http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-rosytona-sildenafil-citrate-150-mg http://whazzup-u.com/profiles/blogs/lifty-sildenafil-citrate-130-mg-pas-cher-en-ligne-securise http://brooklynne.net/profiles/blogs/meilleur-site-pour-commander-du-arcoxia-etoricoxib-sans http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-viagra-25mg-gen-rico-com-garantia-pela http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/order-clozaril-safely-how-to-purchase-clozapine-in-verified http://recampus.ning.com/profiles/blogs/longis-tadalafil-60mg-generique-commander-livraison-48h-tadalafil http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/comprar-ah-zul-50-mg-menor-pre-o-on-line-brasil http://flutes.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-dutasterida-de-calidad-uruguay http://social.leembe.com/blogs/post/39893 http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/zerect-sildenafil-citrate-comprar-con-seguridad-colombia http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/comprar-wavegra-sildenafil-citrate-150mg-sin-receta-ahora-estados http://www.facecool.com/profiles/blogs/sildenon-puedo-comprar-en-l-nea-usa https://madbuddy.club/blogs/post/25713 http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-dali-tadalafil-urgente-tadalafil-gen-rico-envio http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/cephalexin-comprar-en-farmacia-online-con-seguridad http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/gladium-sildenafil-citrate-livraison-72h-bas-prix-ou-acheter-des http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/niagra-50mg-buy-online-how-to-order-sildenafil-citrate-free http://ggwadvice.com//index.php?qa=54250&qa_1=mesalamine-comprar-gen%C3%A9rico-internet-rep%C3%BAblica-federativa http://www.facecool.com/profiles/blogs/refeel-tadalafil-bon-prix-et-securise-tadalafil-10-mg-vidal http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/cefadroxilo-comprar-en-farmacia-en-linea-fiable-estados-unidos

Zovat22

(Ayuro64, 2019.01.14 10:09)

http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-erectol-plus-sildenafil-citrate-120-mg http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/cianeo-tadalafil-10mg-onde-comprar-gen-rico-online-preco-do http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/ciavor-20-mg-onde-comprar-pre-o-on-line http://amusecandy.com/blogs/post/432449 http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-esantop-r-pido-panam http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-nifedipina-10-mg-ahora-venezuela http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-novalif-sildenafil-citrate-al-mejor http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-gen-rico-tantrix-frete-gr-tis-on-line-no http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/divalproex-comprar-en-una-farmacia-online-con-seguridad-espa-a http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/meilleur-site-achat-clozaril-bon-marche-clozaril-pas-cher-en http://opencu.com/profiles/blogs/purchase-discount-erotid-10-mg-buy-erotid-new-zealand-cheap http://wu-world.com/profiles/blogs/recherch-achat-vigoran-sildenafil-citrate-100mg-bon-marche http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/videnfil-200mg-comprar-mais-barato-pela-net-sildenafil-citrate http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/low-price-tenormin-50-mg-buy-online-buy-cheap-tenormin-united http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/cheap-viagra-120mg-order-online-how-to-order-sildenafil-citrate http://opencu.com/profiles/blogs/peut-on-acheter-du-pepcid-famotidine-pepcid-generique-europe http://gennethub.com/blogs/1357/9159/esparfloxacino-200-mg-donde-puedo-comprar-sin-receta-en-interne http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/glucotrol-10mg-order-how-to-order-glucotrol-australia http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/buy-cialis-20-mg-where-can-i-order-tadalafil-guaranteed-delivery http://brooklynne.net/profiles/blogs/wavegra-comprar-en-l-nea-m-xico http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-du-en-ligne-duraviril-duraviril-120-mg-le-prix http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/zithromax-azithromycin-250mg-donde-comprar-sin-receta-env-o http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-erosfil-130-mg-env-o-libre http://www.facecool.com/profiles/blogs/comprar-etinilestradiol-norgestrel-ovral-gen-rico-na-internet-no http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/comprar-havante-gen-rico-envio-48-horas-rep-blica-portuguesa http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/comprar-raloxifeno-evista-entrega-48h-pela-net-rep-blica


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29

Következő »